Első éjszaka mamával

Alig vészeltük át Tomcsival az orrfolyásos időszakot, már is itt a következő probléma!  De nem vágok a dolgok közepébe,haladjunk időrendi sorrendben,,,,,

Kezdjük ott, hogy apa iskolába jár Budapestre. Szerencsére, Ágica születése előtt a suli befejeződött, Már csak a vizsgák vannak hátra. Így a hétfő éjszakát apa helyett, mamával töltöttük. (még féltem egyedül bevállalni a két kicsit, ezért megkértem édesanyámat, töltse velünk az estét).

Már napközben is nyűgös volt Ágica, kajcsi után sokszor felsírt. Nem szoktam minden szoptatás után megmérni, hogy mennyit evett, ezért nem tudtam, hogy miért sír. Csak találgathattam, hogy keveset evett, vagy fáj a pocija? Úgy gondoltam, abból baj nem lehet, ha a cicire teszem. Ott mindig megnyugodott, elaludt. Egy óra, másfél óra múlva ismét felsírt. Felvettük: vagy én vagy mama, büfizett egyet, vagy pukizott, elhallgatott és visszaaludt. Ez így zajlott egész nap.

Tomcsinak csak csorog az orra néha-néha, ez már elviselhető. Kezd megbarátkozni az orrszívóval is. Leveszi a polcról, kihozza nekünk, sőt be is kapcsolja, odateszi a kis orrához. De ha mi akarjuk ugyanezt csinálni, akkor már nem engedi, el kezd ordítani.

 Az időjárás is kezd az évszaknak megfelelő lenni, nincs az a dermesztő hideg.Ezt kihasználva, délelőtt és délután is levitte mama Tomcsit a játszótérre.

Előző nap az iskolások a járdára rajzolgattak különböző figurákat, kis kutyát, házikót, napocskát és a legfontosabbat: egy ICKÁT!

Ahogy sétáltak lent, Tomcsi felfedezte a rajzokat a betonon. Hevesen elkezdte mutogatni a dolgokat. Ő mutatta, mama pedig megnevezte a tárgyakat. Mígnem eljutottak az ickáig. A kisfiam csak nézegette, körbejárta, hisz még nem látott ilyet. Nem is tudta mi az. Egészen addig, ameddig meg nem mutatta neki mama, hogy is kell azt "használni". Én az ablakból figyeltem az eseményeket. Aranyos volt, ahogy édesanyám fél lábon ugrált, Tomcsi pedig próbálta utánozni Őt. Mikor feljöttek, még akkor is ugrándozott.

Eljött az este. A szokásos időben megfürdettük előbb Ágicát, majd a bátyja, Tomcsi következett. Őt már csak mama intézte. mert én közben szoptattam Ágicát. A gond ezután kezdődött. Na, gondoltam, most megnézem mennyit eszik a kis csajszli, így megmértem szopcsi előtt és után. 120 gramm. Büfizett kettőt, keresgélte a cicit, ezért visszaadtam neki. Negyedóra elteltével ismét a mérlegre raktam: 10 gramm. Ahhoz képest meddig volt a mellemen, szerintem keveset evett, biztos nincs benne több, odaadtam neki a másikat. Ebből még újabb 50 grammot szívott ki. Tehát összesen 180 grammnál tartottunk. Ha nem látom (mérem), nem hiszem el. Egy négy hetes gyermek ennyit enne? Hisz a 19 hónapos bátyja eszik egyszerre 250 grammot!

Lehet, hogy most már az a baj, hogy túl sokat evett? Mert még ezek után sem nyugodott meg. Előkerült a cumi is, de nem kapta be. Szegény, ha el is aludt, fél óra múlva felsírt. Büfizgetett, pukizgatott, de csak nem lett jobb. Éjfél körül már édeskömény teát is főztünk neki, hátha az segít. Sajna, nem sokat javított a helyzeten. Anyukám majdnem az egész estét ébren töltötte: valamelyik unokája tuti felsírt. Én, mint édesanya sem tudtam még az alvásra sem gondolni. Próbáltam segíteni, de tehetetlen voltam.

Nagyon hosszú és kemény éjszakánk volt.

Nem kívánom senkinek sem.