Apa nélkül

Apa elutazott a nagy vevőkkel öt napra Münchenbe. Kellemest a hasznossal alapon: gyárlátogatás és sörfesztivál...

Mi pedig itthon maradtunk. Ágica, Tomcsi és én. Édesanyám sietett a segítségünkre, ő velünk töltötte az öt napot, reggeltől estig, estétől reggelig.

Megmondom őszintén - így utólag- nagyon tartottam ettől az öt naptól. Na, nem a gyerkőcök miatt, hanem magam miatt. Hogy-hogy? Háát, elmesélem. Abban biztos voltam, hogy mama nem hagy egyedül az unokáival, tehát ezért nem kellett izgulnom. Régebben (fiatalabb koromban) eléggé féltékeny leányzó voltam. Már, ha apa indult valamiféle továbbképzésre, én készen voltam. Mi lesz most? Gondoltam, ráadásul majdnem egy hét!

Csoda történt. Vagy felnőttem, és benőtt a fejem, vagy a két gyermekünk annyira lefoglalt, hogy eszembe sem jutott semmi a zöldszemű szörnyről. A két kis mazsola annyi örömöt és boldogságot tud adni nekem, hogy azt elmondani/ leírni is lehetetlen.

Olyan gyorsan elrepült az az öt nap, hogy szinte észre sem vettük. Apa minden reggel megkérdezte, hogy aludtunk, milyen volt az éjszakánk. Este jó éjszakát kívánt nekünk, érdeklődött a napi eseményekről.