Az "Öregember nem vén ember"

Az idő (időskor) előrehaladtával egyre kisebb az esély szokásaink, életvitelünk változtatására. Az idősember életpályája visszatér a gyermeki viselkedésmódhoz. A végállomás közelsége előtérbe hozza az én-központúságot. Az elmúlasztott lehetőségek vissza nem térésének tudata, az esélytelenség nyomasztó érzése, mind-mind felerősíti az önzés felerősödését. Nem véletlenül mondják, hogy az idős ember "második gyerekkorát éli". Akaratos lesz, türelmetlen (ez idegrendszer romlástól is függ),követelőző, mint a kisgyerek. Mégis, mitől függ, hogy ki milyen erősséggel éli meg ezt az időszakot? Természetesen, mint minden más, ez is két dolog eredménye. A környezet és az egyén kölcsönhatása. Ha az idősember "gyermeki" dacosságára ellendaccal válaszolunk, elindítunk egy lavinát, mely az időskorú változtatásképtelensége folytán többé nem fordítható vissza. Itt már csak a türelem segít, mint a gyermeknevelésnél. A türelmetlenséggel okozott ellenszenv helyreállítása már csak késő bánat marad.

Aki gondozott már olyan idős embert, akár családtagot is, akivel még a legtöbb jóindulattal sem volt képes zökkenőmentesen együttműködni, abban biztos megfogalmazódott az a gondolat, hogy én ezt nem akarom a saját gyerekeimmel végig játszani. Vagy megfogadom, hogy én nem leszek ílyen, velem ez nem fordulhat elő. Én meg azt mondom, hogy ez alól senki sem kivétel, csk nem veszi észre az átmenetet. Mire észleli magán a szenilitás jeleit, már be is sétált abba az utcába, ahonnan nincs visszaút. Mi akkor a megoldás? Csakis az időben történő felkészülés. Ez a technikai (kényszerpálya), és a mentális felkészülés. Ha ennek szükségességét nem veszi tudomásul, nagyon megnehezíti a saját életét, és azokét is, akiket korábban a szeretteinek mondott. Ezekről bővebben az "öregember nem vén ember" BLOGOK -nál olvashetsz. Kérek visszajelzést, hogy ki milyen technikákat, vagy lélektani módszereket próbált alkalmazni a békés viszonyok megteremtésére. Köszönöm az észrevételeket.