Hajnal Leszbosz szigetén

ő nem tudta hogy ennyire fájni fog

valaki

-hát ez a leghatározottabban nem az ő napja-

hamis szavak hagyják el hazug száját

Tudod tegnap valaki
nekem adta legféltettebb Kincsét mit oly sokáig őrizgetett lelkében rendületlenül-talán félelemből, ki tudja

szivárvány pereméről
lelépni

(nem, nem fogom káromolni az istent, egy barna hajú lány kedvéért,akinek megfogadtam, hogy...)

-A nyárikonyhába menjünk, jó?...-mondja határozott-csendesen a tanárnő-jó negyvenes, szőke hajú nő-Ne keltsük fel édesapámat...

Pista bácsi, egyik betegünk, árnyasan zúgó hársak alatt pihen egy hintaágyban, nyugtalanul rebbenő szemhéja alatt álmok kúsznak ide-oda, Pista bácsi lassan búcsúzik az élettől, de legalább úgy teszi, ahogy mindenkinek kellene-Pircsi néni  féltőn betakargatja könnyű nyári pléddel, kezében sok-sok év emlékei, féltés-elengedés...Pista bácsi beteg, de-ember...Oly sok lelket láttam úgy haldokolni-

Komótosan ballagott át az úttesten, az iskola előtt-iskola? csak volt, negyven év gyerekzsivaját, álmait nyelte el a nagy bürökrácia,az épület mellett Kati mama szolgálati házával, Kati mama negyven évig tanított gyerekeket, hittel-lélekkel, szutykosokat és gőgösöket,fitosokat és álmodozókat-Kati mama tanítványai közül sokan lettek tanárok maguk is-mert az öreg Hölgy olyan értékrendet adott át lurkóinak, amely

Rá várt.

Micsoda büszkeség járta át szívét...

Én nem ilyen lovat akartam,Uram.

Én gyarló voltam egész életemben,Uram-mert hazudtam.

Hol vagytok név nélküli utcák

-gyilkosan kavargó portól lepettek-