Mátrix I-II-III(Kölyöknek)
Tudtam!Mindig is TUDTAM, hogy léteznek más idősíkok, dimenziók!
Tegnap az a szerencsés-vagy szerencsétlen?-helyzet állt elő, hogy Kölyök és Hercegnő magukra maradtak, miközben én hajnalban eltávoztam kedvenc munkahelyemre(na nem mintha több lenne...)Kölyöknek értekezlet az iskolában, Hercegnőm munkát keres bőszen...Kettőjük kapcsolata némileg borsos-paprikás jelleggel bír-ebből Drágám része a "borsos-paprikás", Kölyöké a "jelleg"...
Mire hazaértem, kedvesem közölte, hogy Kölyök lassú, bamba, és "mintha nem is ebben a világban élne"- fitos orrát mindehhez bosszúsan fintorgatta...A szitu a következő volt:A Szent Család-melynek harmadik tagja BNO-kódokat bújt, kötözött, zsémbes öregasszonyokat csillapított, kerek hátsókba döfött hatalmas injekcióstűket,receptet írt, jogszabályt értelmezett stb.stb.stb.-gyrost ebédelt, melynek földi maradványait közös otthonunkba szállították együttes erővel...
Kölyök-ahelyett, hogy rendeltetési helyére, a hűtőbe tette volna a maradékot, Hercegnő elmondása szerint VÉGIGCSORGATTA a gyros levét a lakáson, s amikor kedvesem szólt neki, csak nézett:"jé, ez folyik, de tényleg, nahát!"Majd mátrixos lassúsággal, és mátrixos testhelyzetet fölvéve az előszobaszekrényhez úszott-ám addigra drágám már rendezte a "helyzet derivációs szigmatúráját", és a gyros viharos gyorsasággal Kölök orra előtt a kukában landolt.
Hogy ezek mindig, mindenen veszekednek...gondoltam. Én nem bosszankodtam.
Még emlékszem ugyanis a saját 10 éves kori énemre...Elvarázsolt gyerek voltam, molnármónival minden délután a játszótéren kötöttünk ki-a mászóka pillanatok alatt űrhajóvá avanzsált, körülöttünk süvített a marsi homok, az égre jelet írtak a suttogó csillagok, és én hittem, elhittem, hogy létezik a jövő, varázslatok igenis vannak, és a világegyetem arra vár, hogy felfedezzem...
A mászóka tetejéről boldogan üvöltöttem, hogy "előre, az ismeretlenbe!"molnármóni szalutált maszatos barna kis kezével, és már száguldottunk is...
Egy nap pedig---
A folyó időtlenül csillogott, gyöngyös pára gomolygott rezzenetlen tükre felett...Hajnal négy óra lehetett-valami feszítő-boldog idegességgel pattant ki a szemem, szívem hevesen dobogott, szinte éreztem fülemben vad, doboló suhanását.
Hallottam. Hívtak, a messzi távolból, ők- boldogságom időtlen forrásai- a Százholdas Pagonyból Micimackó, Malacka, szomorú, szürke Füles, na és Róbert Gida...Lecsúsztam az ágyról, éreztem, mennem kell, nem tudom, hová, de meg kell keresnem, nem tudom, mit,de meg kell találnom...
Egy szál pizsamában lesurrantam a lépcsőn, papucs nélkül, és elindultam a Folyó felé. Nem éreztem, hogy a talpam mezítelen, hogy göröngyös kavicsok szúrják, hogy egy részeg hajnali autós rámdudált...
Boldog voltam-tudtam, ha odaérek, ha átmegyek a Kapun, ha beérek a Százholdas Pagonyba, várni fognak, és elmondják, amit tudnom kell...hogy örökké gyerek maradhassak, hogy örökké velük lehessek...A hangok egyre csak hívtak,hívtak, és én csak mentem,mentem...
Órákon keresztül meneteltem. A Százholdas Pagonyt nem találtam meg. A szúnyogok egyszer csak csípni kezdtek, fáradt lettem és letört...Azt hiszem, akkor értettem meg valamit, amit a mai napig nem akarok elfogadni: hogy igenis egyszer fel kell nőni...
Hazmentem, otthon senki nem vette észre, hogy eltűntem, a mai napig nem tudnak erről a kis kalandomról...Ám néha, ha otthon az ablakhoz állok, és a Berettyó csodás dallamokat duruzsol a fülembe, újra feltámad bennem a remény...
Ugye vártok még valahol, ugye vannak még csodák? Tudom, hogy így lesz-egyszer köztetek leszek...Átmegyek a Kapun, és újra gyerek leszek, egy olyan világban, ahol nincs fájdalom, gyűlölet,csak szeretet, méz, és Róbert Gida az én kezemet is megfogja majd időtlen utazásunk előtt...
Te is érzed, kicsim?...
Soha ne felejtsd el.