Rodeó
fáradt már ő ehhez
-szivárványfelhő széléről bágyadtan lóg le lába a semmibe-
azt hitte tud adni-ahogy annak idején, immáron tíz és fél éve, egy januári napon-életet adni
szárnyakat adni,hitet adni reményteleneknek, csüggedteknek, úton levőknek
korty vizet hajnal-harmatost,falat kenyeret,súlyos ám bölcs szavakat
csókot,ölelést,izzó vágyat robbanót
egymás testét befogadót
lebegést (ahogy azon az éjszakán,amikor a világ kifordult önmagából,s ők egymásba kapaszkodtak,s hitték, szilárd támaszai lesznek-önmaguknak-)
de most csak a csüggedés van
minden szó csontig hatol velőt borzol csikorgat
van ennél?...érzéstelenítés nélkül---
ma látott egy házat kék ablakokkal a fal mellett könyvespolc
-elvarázsolt ház, gondolta boldogan-
alacsony falak,döngölt padló,meggyfák
-egy lány a diófa alatt borvörös gyümölcsöt magoz erős kezével-
azt hazudta neki,ez az élet
-és tényleg az-
a Földből jövünk, s oda térünk vissza.
Ő meg balgán hitte,lesz helye árnyas fák alatt Szabó Magdát olvasni,dolgozni keményen hajnaltól-hajnalig,tudni,érezni,létezni a nem-tudhatót,szabadon szárnyalni réteken
de ő-nem táltos,nem táltoscsináló,még igazából lovakat sem tud gondozni
-Kicsi,tört hátú lovának szárnyát tán csak foltozgatta,nem volt erős a ragasztó,vagy a Jóisten tudja-
ő csak egy kicsi lány a városból, eltévedt, anyját keresi,nem akar erős lenni-nem tud erős lenni.
hagyjatok meg gyengének hunyt szemmel gyöngy-sápadtan barátok nélkül díszes ravatalon
ne fogjátok kezem
hisz
magamon sem tudok segíteni