Tükör által homályosan
talán csak egyszer érinthették meg egymást
valóban.
Tudta,hogy mindig Rá várt.Rá várt lázas álmaiban, gyötrő kétségeiben, őt kívánta maga mellé hullócsillagos-tiszta éjszakákon...
Sivatagok felett repültek varázsszőnyegen,suhant a homoktenger alattuk, selymes-megadón.
Tajtékos-őszinte tenger mosta lábukat valahol messze,a világ végén,ősöreg kastély nyikorgó-szívélyes kapuja várta Őket, fáradt utazókat-hogy korhadó termeikben megnyugvást leljenek...tengerillatú szél lebegteti a függönyöket, látod,Drágám?...
Lépj ki az erkélyre-amott a Tenger, minket vár, őszintén-csak kettőnket.Befogad álmaiba,elnyel,csendesen, minden moraja mélykék megnyugvás-azt hiszem, nem fog fájni...
Akarod?
Töröld le a cseppeket a tükörről-könnyeid tán, vagy pára?hisz oly mindegy...
gyémánt könnyek szemedben-tiszta tükör-enyém vagy tied-
Álmodunk.
Bolond világ, ne vígy el minket...
Én hiszek.Még mindig hiszek...Utolsó tiszta csókod nekem jár...és ha kell....hát felhő szélén, láblógatva...
Megtalállak, bárhol leszel.