Végső vallomás
azt hiszem, nem voltam jó ember
négyévesen megszöktem otthonról apám papucsában csoszogtam át a városon mely kihalt volt csak a piactér előtt
torpantam meg egy pillanatra nagy volt a kocsi és félelmetes pedig csak
egy trabant volt
kiugrott vezetője káromkodva aztán látta egy kislány
csak egy kislány negyvenes mamuszban
mamájához tart
mamánál kopott repedezett széken faltam a mákos tésztát,mama zt mondtad
hagyjak papának is, ugyan mennyit tud enni egy négyéves-
apám értemjött
akkor egyszer nem sokszor ez fáj
tenyere nyoma sokáig megmaradt.
sok mindent hordozok magamban-
anyám megbocsájtasz hogy
tizenévesen olyan voltam amilyen a többi kamasz
-rám vártál egyáltalán?...-
én azt hiszem nem véletlenül választottalak magamnak odaföntről.
tudod már nem fáj
a lavór, amiben lefürdettél évekig,kicsi voltam, pőre, a víz hideg
a nagybátyám,aki-
már ő sem, nyugodjon békében, kívánom, otthon, mama mellett
a kisvárosban, ahonnan eljöttem, s ahova hazatérek egyszer.
azt hiszem nem voltam jó anya sem de tudom Kicsim egyszer
megbocsájtasz nekem ezért.
és hát-nem láttam még a tengert
nem mentem vágyaim után nem ugrottam repülőből,hídról nem mentettem életeket őserdőben nem írtam meg életem könyvét nem feküdtem csillagok alatt csak súlytalanul szememet tágra nyitva
hátha beleesik egy csillag s leszek csillagszemű
gonosz vagyok
azt hiszem nem vagyok jó ember.
én csak öleltem
dobogott a szívem valakiért
s nem egy emberért talán ez bűnöm örökké
azt mondják döntenem kell
itt vagytok vagy nem
nem érdekel