Megbélyegezve

Vajon miféle "kezelés" az,amitől az ember testileg-lelkileg megnyomorítva érzi magát?..."A rák nem válogat...nem szelíd eszközökkel dolgozik...ezért mi sem válogathatunk az eszközökben,ez vérremenő harc."Hol vannak a határaim?Hol kezdődik az "ÉN",s hol végződik?

Vége van egyáltalán?

Mitől nő az ember?...Én most mitől vagyok nő?...

Sosem volt valami csodaszép hajam,de elfogadtam.Kicsit szőke,kicsit vékonyszálú,ez van,ez jutott,ez az enyém...de látni,amint marokszámra csomósodik a fürdőkádban,sziszegő-tekergőző kígyóként kunkorodik szinte élőként...

-Ki vagyok?ki vagyok?Én vagyok ez egyáltalán?!...Nő vagyok még?!-zokogtam kedvesnek,aki maga is könnyes szemmel kuporgott a kád mellett.Picire összegörnyedni,nem gondolkozni.Az jó.Az jó.

Nem gondolkozni,hogy miért választottam ezt az egészet...haragudni,magamra.Ha másképp éltem volna...másképp?Két évig szoptattam,nem eszek húst,nem dohányzok,24 évesen szültem-szinte minden rizikófaktor kilőve-nem szólva arról,hogy a családban közel-távol nem volt daganatos beteg...

Más bőrébe ha bújhatnék,csak boldog pár órára.Hogy a legnagyobb gondom az legyen,miből fizetem a villanyszámlát-a legnagyobb.

Szöszke kislány topogott édesanyja mellett komolyan a szikrázó februári hóban.Szinte mindene rózsaszínű volt,kabát,kiscsizma,sapka-és a kezében tartott varázspálca,ami valami halvány ezüstös fénnyel szikrázott a napfényben.Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk...óvatos-suta mozdulattal intett felém a varázspálcával.Elfogadom,ahogy mindent.Rafael arkangyal,végy kezedbe,jöjj el hozzám,gyógyíts meg.Nem akarok unalmas lenni,egészséges akarok lenni,teljes.Alázatos,útját tudó,őszinte,segíteni tudó-vágyó,igazhitű,üdvözülő,folyton megújuló,Napba szálló,szilajul szerető,magyarságomat megőrző-átadó,lelkes-kedves,igazi

ember