Köszönöm,Emő

Köszönöm,Emő!Köszönöm a ma délelőtti beszélgetésünket,hogy felhívtál.Igazad van, ez a sok felesleges mérgelődés elveszi az energiáimat,amiből-jelenleg-amúgy sincs túl sok.Nincs ennek értelme,nem akarok én senkit bántani,csak marha magányos vagyok...tudod,Emő,az a baj ezzel a betegséggel,hogy mindenki szembesül a saját halálával,ami-így vagy úgy ,ekkor vagy akkor-de elkövetkezik.És 32 fokban,egészségesen,boldogan,nehéz ezzel szembesülni.Meg amúgy is...Nem fogom bántani azt a lányt,ne féljetek,nem vagyok rossz ember(vagy hogy is írtad,Zan?)megpróbálom elengedni-nehéz lesz.És nem azért,mert érzek még iránta valamit,hanem mert nem tudom megemészteni,vagyis nehezen,hogy ennyit jelentettem neki-vagyis semmit.Van még mit dolgozni magamon.A legtöbben-ahogy ez a lány is- nagyon nehezen kerülnek szembe magukkal-mert ott a munka,a haverok,a TV...ijesztő magaddal,pedig csodálatos is lehetne.
Jó volt hallani Emő,a megnyugtató szavaidat,sok-sok ilyen szó kellene,százszor többet ér,mint a vádaskodás.És igen,én húztam falakat magam köré.Mert nem tudom magam elfogadni még mindig kopaszon,kövéren,még mindig betegen.ÉLNI!!!!Nem túlélni!Emő,talpraállok!