Mona Lisa mosolya

Kedvesem napok óta sántikál valamiben.

Pénzt gyűjt-ez meglepő számomra, illetve nem gyűjti, hanem dugdossa...Roberta barátunkkal susmutol, sutyerál, sutyorog, telefonálgat...Miss Hárpia, hát mire is gondolna, ha nem arra, hogy valami vaj van kettőjük füle mögött?...Nagyon romantikus lenne, ha azt írhatnám, hogy teleszórta közös szerelmi fészkünket, az ágyunkat rózsákkal, és arra helyezte hanyagul a meglepit,amire hetek óta gyűjtöget-ám sajnos a nyilvánvaló tény az, hogy kihisztiztem, hogy elmondja, mire készül...szégyellem magam..(na azért annyira nem.:)))

Este Roberta barátunkkal elraboltak engemet (a kezemet elég nehezen tudták összekötözni, a lábamról nem is szólva,  a számba dugott büdös zokniról már nem is beszélek!)és elvittek egészen az Egyetem sugárútig, ahol is kitekertek a gúzsból, és bependerítettek egy alter kocsmába. Itt egy kedves lány fogadott, akiről utóbb kiderült, festőművész...

Hercegnőm lefestetett...ez volt a meglepetés, amire hetek óta készült...A kép-ami kezdetben kis kavarodást okozott, mert drágám olyan fotót adott, amin a hajam fekete volt, hosszú, és szemüveges voltam, ellenben most rövid, barna, frufrum van és kontaktlencsém-nahát el is sápadt a szerelmem rendesen, azt gondolta, hogy a másik csaja fényképét adta oda?!...Miután tisztáztuk a kavarodást, nyugtáztuk, hogy jól sikerült a kép, és elsztorizgattunk(párommal bárhol könnyesre tudjuk röhögni magunkat, nem egyszer majdnem bepisilt miattam:)))kiderült, mi is volt a valódi oka s festmény elkészíttetésének...

Aggódtak, hogy meghalok, és ezért készült a kép!!!Na jó, némi túlzással, de valami ilyesmi volt a háttérben!...Megdöbbenve néztem a két embert, Roberta barátomat és Hercegnőmet-"Ahhoz képest, hogy haldoklom, elég jó erőben vagyok,nem gondoljátok?!"kérdeztem mellre feszítve, röhögve.Á,nem,nem-közölték velem hadonászva, dehogy!(Hercegnőm, amikor elmentünk a bőrgyógyira a leletért, s kiderült, hogy negatív lett,a pultra csapott, és közölte az adminisztrátorral: Basszus!Pedig már megrendeltem a koporsót!Majd az asszisztens arcára nézett, és félfordulatból motyogta:Csak vicceltem. Kösz:))

Azért meghatódtam-de ezt neked nem kell tudnod, édes. Itt élek ezzel a lánnyal fél éve...látott már hányni, sírni, részegen, betegen, őrjöngve...Én is láttam már őt mindenhogy, ahogy más sosem. Itt vagyunk egymásnak, nem kell álarcot hordanunk egymás előtt...Még mindig meglepődöm-szeret engem. (Én is őt.)Hát ilyen lenne családban élni?Egy hajóban evezünk, egy célért, és nekem ebben sosem volt még részem.Megcsaltak nemegyszer hetero kapcsolatban, a volt férjem-merthogy nekem az is volt-három évig tartott szeretőt mellettem...Még egy családja volt a város másik részén-rajtam kívül mindenki tudta.

Azóta, hogy apám elhagyott, mindig félek az érzelmektől, és mindig engem hagytak el...Ó, Istenem, micsoda történeteket hallok hetero nőktől. Szerencsés vagyok...Sok-sok bátor ember van a világon, én is annak tartom magam-harcoltam a rákkal, és győztem. S most is micsoda harcot vívok...De az egyik legbátrabb ember a szerelmem. Nem tanulhatta meg, milyen érzéseket, szerelmet felvállalni, őt is elhagyták mindig. Sokszor megaláztam, bántottam, piszkáltam, voltam féltékeny alaptalanul, megríkattam...ennek ellenére megtanulta, tanulja folyamatosan, hogyan kell szeretni...

Ülünk a kocsiban, átölel, most ő az erős, én bújok hozzá.Kicsit sörszagú, de nem bánom, a csókjaiból érzem a vágyát-nekem szól, nekem, annak a lánynak, aki husi, nagymellű, szégyellős, hisztis, dumálós, féltékeny...Neki nem kell más...Lesütöm a szemem, olyan, mintha először randiznánk...Nem köszönöm meg neki, már annyiszor megköszöntem, hogy mellettem van...hisz tudja...

Két éve megmondta, hogy egyszer szerelmes leszek belé-és így lett. Nézem a képet-hisz ez a lány boldog...