Félelem a sötéttől
Kislányom 4, 5 éves. Két-három éjszaka hajnalban felébred, és elkezd sírni, hogy nem akar a sötétben lenni, és aludni, mert, ha becsukja a szemét kígyókat lát. Próbálom megnyugtatni, de mindig lámpát kell kapcsolni, és van, hogy akkor sem akarja becsukni a szemét. Ma hajnalban 4 órakkor felébredt, és nem aludt vissza, hanem nézelődött. Kérem segítsen, hogyan tudom megnyugtatni. Köszönettel
Szigeti Ildikó válasza sötétségtől félelem témában
Kedves Kérdező! Tudom, aligha vígasztalja most az a tény, hogy nagyon sok gyerek lát kígyót és egyéb szörnyeket sötétben, vagy ha lehunyja a szemét. Ez a fejlődés természetes, de bizony sokszor nagyon kellemetlen velejárója. A kicsik fantáziavilága ebben a korban igencsak meglódul, a sok-sok mese vagy film láttán, hallatán számtalan félelmetes figuráról fantáziálnak. Az értelmi fejlődés ezen szintjén azonban még nem tudnak különbséget tenni képzelet és valóság között, ezért a csukott szemmel "látott" kígyót valós veszélyként éli meg a gyerek. Némi türelemre és aktivitásra van szükség! Egyrészt próbáljon igazodni a kislánya elalvása igényeihez, legyen az bármennyire is furcsának tűnő, avagy szokatlan. Ha kéri, hagyja nyitva a szobája ajtaját, égjen legalább egy kis lámpa. Minden este, elalvás előtt meséljen, beszélgessen a kislányával, és biztosítsa minden elalvás előtt arról, hogy ha rosszat álmodik, vagy fél, bátran bemehet Önhöz/Önökhöz! Meglehet, hogy egy ideig élni fog a lehetőséggel, de az is lehet, hogy pusztán a tudat, hogy nincs egyedül, máris nyugtatólag hat rá. Amennyiben nincs különösebb oka a kicsinek a szorongásra (nem történt a szűkebb-tágabb környezetében ijesztőnek tűnő, negatív változás), ez a félelem előbb-utóbb alábbhagy majd. Amennyiben van egyéb oka a kislányának a szorongásra, akkor mielőbb a szorongás okát kell azonosítani, beszélni róla, netán pszichológus segítségét kérni, a sötétben való félelem csak ezután fog csökkenni, elmúlni! Mielőbbi nyugodt éjszakákat kívánva, Üdvözlettel.
-
Nincs találat!
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.