Levél
Tisztelt Doktor! Van egy kisfiam, aki 3 éves.Nyáron észleltem egy csomót a bal mellemben. A menstruációm júniusban, augusztusban, szeptember végén csak rózsaszínes váladék jött ill. most november 8-án jött meg. Tehát közel sem rendszeres, pedig az szokott lenni. Az orvosom azt mondta ez nem tumor, mert puha. Tegyek rá túrót és, ha nem múlik menjek vissza. Nem múlt el, tegnap megnézte uh-val. Most is azt mondta ez nem tumor. Az uh-on a folt fekete volt és azt mondta vannak benne fehér pöttyök, ezért elküldött mammográfiára. Zavarja az orvost, hogy fáj és szeretne tisztábban látni. Nem veszélyes 26 évesen ilyen vizsgálat? Miért nem elég az uh? Azt hittem az is elég lesz. Most félek, nagyon. Párom szerint nem kell aggódom, mert az orvos azt mondta nincs baj. Milyen színú egy tumor az uh-n vagy ennek nincs jelentősége?
WEBBeteg Szakértő válasza mell témában
Tisztelt Kérdező! Az emlőelváltozás mérete a döntő. Az ultrahang és mammográfia képalkotó így a jó vagy rosszindulatúságról 100 5-os biztonsággal nem tud dönteni. Amennyiben az elváltozás 1 cm-nél nagyobb keressen fel emlősebészeti szakrendelést. Az 1 cm-nél nagyobb és panaszokat okozó elváltozás műtéti eltávolítása indokolt.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.