Fájdalom

Sziasztok.

Szeretnék tőletek választ kapni olyan hamar, amilyen hamar csak lehet. Szóval a problémám, hogy  Szerda  óta elkezdett fájni a hátam majd a mellkhasom., Ami azt illeti azt hittem, hogy csak növésben vagyok. Mára (Csütörtök) már úgy mentem Iskolába, hogy alig kaptam levegőt. Levegő vételnél nagyon fáj a hátom valamint a mellkhasom + még hozzá jön a légzészavar is. Egy kis idő múlva pedig már nyomást is éreztem a mellkhasom tájékán.

(Nem tudom mi lehet a probléma, azért szeretnék tőletek pontos választ kapni, hogy ilyenkor mit célszerű csinálni.)

A választ előre is köszönöm.

Üdv.

Dr. Csuth Ágnes válasza hátfájás témában

Tisztelt Kérdező! A hátfájás hátterében mozgásszervi és légzőszervi ok egyaránt felmerül, ezért mindenképp szükséges az orvosi vizsgálat, fizikális vizsgálat, és ha szükséges, akkor mellkas rtg. elvégzése. Egy rutin vizsgálat miatt keresse fel vagy az iskolaorvost vagy a házi gyermekorvost.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. június 11.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Hátba nyílaló fájdalom
Tisztelt Doktor Nő! 46éves 175cm magas és 76kgis férfi vagyok. Sportos alkat vagyok, hetente 3* szoktam edzeni ha időm engedi. A problémám az lenne, hogy egy...
Gerincfájdalom egy pontban
Tisztelt DoktorNő! 24 éves fiú vagyok, és 3.5 hónapja a gerincem egy pontján, függőleges irányban középen, merőleges irányban a középvonaltól picit balra...
Ez normális hogy még érzek görcsös...
Tisztelt Doktornő Előző hét vasárnap kezdődtek a tüneteim. Reggel munkába menet vonatról leszállva éreztem egy enyhe húzódást fájdalom félét a jobb hátamon a...
Hátszúrás kondi, séta után
Tisztelt Doktor Nő! Megszeretném kérdezni, hogy mitől lehet a ritkán előforduló hátközép szúrás , vagy valamikor csak alul a, derekamnál fáj (szúr). Kicsit...
Gerinc fájdalom
Tisztelt Cím! Szeretném, ha leleteimet megnéznék és elmondanák véleményüket. Kérdésem, hogy mit lehet tenni, hogy gerinc ill hát fájdalmaim megszűnjenek....
Hát-, fej-, mellkas fájdalom
Tisztelt Doktornő / Doktor Úr! Egy pár hete éreztem először szúró fájdalmat a bal lapockám mellett a lapocka és a gerinc között. Ez nem tart tovább pár...