Sürgős!

Tisztelt Doktor Nő!

Elnézést az ismételt zavarásért. Kövekező lenne a kérdésem. Hat évig mercilont szedtem, majd most két hónapig qlairát, és most kezdtem el már második hete a yasminellet. A qlaira második levél végénél volt egy kis menses, három napig, majd szünet nélkül kezdtem el a yasminellet., Mennyi az esélye annak, hogy az előnedvtől terhes leszek? Most az új gyógyszertől nem pecsételek. Ez normális? Az előnedv úgy úgy "érintkezett" velem, hogy csak hozzámért a párom, de, amikor bennem volt, akkor gumit használunk.

Mennyi ideig kell még védekezni? Az miért volt, hogy a qlairánál nem kellett, itt meg igen? Itt is a qlaira és a yasminelle között nem tartottam szünetet, tehát nincs peteérés. Remélem jól tudom.

Válaszát előre is köszönöm.

WEBBeteg Szakértő válasza fogamzásgátló témában

Kedves Kérdező! Kicsi az esély, hogy a fenti együttállásnál terhes legyen az "előnedvtől". Elvileg peteérés nincs, gyakorlatilag viszont a váltáskor érdemes kiegészítő védekezést használni, főleg úgy, hogy rövid időn belül több tablettát is váltott.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2010. május 23.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Fogamzasgatlo es gyogyszer
Kedves Doktor Ur! Bedugult nagyon a fulem es audispray juniort hasznaltam es hasznaltam az audispray felnott valtozatat is de nem talaltam leirast az...
Fogamzagatló dienille colitis ulcerosa
Kedves Dr! A dienille fogamzásgátló tabletta leírásában szerepel, hogy kockázatot jelent a szedése, amennyiben colitis ulcerosaban szenvedek. Ebben szeretném...
Fogamzásgátló-szedés
Tisztelt Dr. Úr! Roxanelle fogamzásgátlót szedek. Anno szerdai napon kezdtem el szedni a tablettákat és azóta a menstruáció mindig pontosan szombati napra...
Étrend kiegészítők és fogamzásgátló
Üdvözlöm! Több éve Milligest fogamzásgátlót szedek, és egészségmegőrzés céljából L-glutamin, aminosavat (napi 5g, puffadással küzdök valamint edzek) és...
Fogamzásgátlás használata
Tisztelt Doktor Úr! 3 éve szedem ugyanazon fogamzásgátló gyógyszert (Mirabella 75 mikrogramm/20 mikrogramm) és ez idő alatt semmilyen problémám nem akadt. A...
Nuvaring használata több, mint 4 hétig
Tisztelt Doktornö! Az lenne a kérdésem, hogy Nuvaringet használok évek óta, semmi godom nem szokott lenni. Azonba most elfelejtettem eltávolítani időben, ls...