Fogamzásgátlás, tablettaváltás

Tisztelt Doktornő/úr!

Én eddig a Belara filmtablettát szedem, de most a nőgyógyászom Sensonette fogamzásgátló tablettát irt fel., Amit én meg is vetem, de a betegtájékoztatója nekem zavaros szóval az lenne kérdésem, hogy szedhetem ugyanúgy, mint a Belarát? Meg, hogy nagyjából ugyan azok? a szabályok? érvényesek erre a gyógyszere is? Meg még az, hogy ez a két gyógyszer menyiben tér el egymástól? Illetve az átállás nem teljesen világos, számomra mert a betegtájékoztató azt írja h ne várjak 7 napot az orvosom viszont azt mondta várjam meg a 7 napot és utána térjek át Sensonettére. Most melyik a jó? Utolsó kérdésem, hogy átállásnál kel e mással is védekezni (ha kell, akkor meddig) vagy nem szükséges?

Előre is köszönöm válaszát

WEBBeteg Szakértő válasza fogamzásgátló témában

Kedves Kérdező! A Sensonette szedésére is ugyanazok az alapszabályok érvényesek, mint a Belarára. A különbség, hogy a Belara IV. a Sensonette III. generációs gesztagén hormont tartalmaz, a váltás okát nyilván megbeszélték orvosával, ezt én így nem tudhatom. A szedést elkezdheti rögtön az utolsó belara után vagya 7 nap szünetet követően, ekkor kiegészítő védekezés nem szükséges.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2010. június 11.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Fogamzasgatlo es gyogyszer
Kedves Doktor Ur! Bedugult nagyon a fulem es audispray juniort hasznaltam es hasznaltam az audispray felnott valtozatat is de nem talaltam leirast az...
Fogamzagatló dienille colitis ulcerosa
Kedves Dr! A dienille fogamzásgátló tabletta leírásában szerepel, hogy kockázatot jelent a szedése, amennyiben colitis ulcerosaban szenvedek. Ebben szeretném...
Fogamzásgátló-szedés
Tisztelt Dr. Úr! Roxanelle fogamzásgátlót szedek. Anno szerdai napon kezdtem el szedni a tablettákat és azóta a menstruáció mindig pontosan szombati napra...
Étrend kiegészítők és fogamzásgátló
Üdvözlöm! Több éve Milligest fogamzásgátlót szedek, és egészségmegőrzés céljából L-glutamin, aminosavat (napi 5g, puffadással küzdök valamint edzek) és...
Fogamzásgátlás használata
Tisztelt Doktor Úr! 3 éve szedem ugyanazon fogamzásgátló gyógyszert (Mirabella 75 mikrogramm/20 mikrogramm) és ez idő alatt semmilyen problémám nem akadt. A...
Nuvaring használata több, mint 4 hétig
Tisztelt Doktornö! Az lenne a kérdésem, hogy Nuvaringet használok évek óta, semmi godom nem szokott lenni. Azonba most elfelejtettem eltávolítani időben, ls...