Elmaradás és teszt

Tisztelt Doktor! Íme az előzménye a "ég mindig kimarad. Csináltam tesztet tegnap, miután haza értem kb fél6kor este, amely negatív lett. Az volt a teszten, ha a vérzés kimaradása után csináljuk, akkor bármikor el lehet végezni a tesztet. Én lassan cisztára gyanakodom, vagy valami hasonlóra. A hasam nem fáj, mint kiderült azért fájt mert a nagy izgulásba be volt húzva a hasam és hosszútávon megerőltettem a hasizmom. Azóta nem feküdtem le a barátommal. 7 éve van meg és mindig rendszertelen, de ennyire csak az első években volt. " levélnek: Augusztusban megjött a menstruációm és az utolsó napján a barátommal lefeküdtünk. Használtunk óvszert. Nekem ez volt az első alkalom. Nőgyógyásznál nem voltam még, soha. Azt tudom, hogy nekem nem lenne egyszerű felírni gyógyszer, mert veserendellenességem volt kis koromba, amit kontrollálnak. Szeptember 8.án kellett volna megjönnie, de nem jött meg. Előtte lett vizeletem víve az orvosnak aki a vesémet kontrollálja. Kérdésem részben ő ott láthatja, hogy terhes vagyok-e? Nem jött még most se meg, és annyi a panaszom, hogy lent a hasam érzem, hogy húzódik és tompán fáj, de ez el szokott múlni.

Dr. Csuth Ágnes válasza menstruáció késése témában

Kedves hölgyem! Ha a terhesség kizárva, valóban szóba jöhet még számos eltérés, funkcionális ok, ami a hormonszintek eltérést jelenti, petefészek ciszta, belgyógyászati ok, fogyás, stb, Javaslom, hogy keressen fel egy nőgyógyászt, mert a probléma oka csak vizsgálat segítségével tisztázható.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. szeptember 23.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Menstruáció késése
Tisztelt Doktornő! Tavaly kétszer (áprilisban, szeptemberben), illetve ebben a hónapban fordul elő velem, hogy késik a menzeszem més 35-36 napra jön meg,...
Milgamma okozhat-e menstruáció késést
Jó napot! Segítséget szeretnék kérni. 3 hete szedek Milgammát, napi 3 tablettát kézfájdalomra. Mindig pontosan jött meg a menstruációm, ebben a hónapban...
12 napja késik a menstruációm (40éves...
Tisztelt Doktor Úr! 40 éves vagyok és van egy 3 éves lányom a férjemtől. Egy éve volt egy vetélésem és most 12 napja késik a menstruációm, de 3 negatív tesztem...
Tehes vagyok.?
5 napja késik a ciklus és a 6. Napon meg jött, de nagyon kicsit és 1 nap alatt el is.mult
Menstruáció Késése
Kedves Dr. Kiss György, Barátnőm nevében írnék levelet. Ma 6. napja késik a menstruációja, naptár szerint tehát Június 1-én kellett volna megjönnie. Tesztet...
Fogamzásgátló abbahagyása okozhat...
Tisztelt Doktor Úr! Egy év után abbahagytam a fogamzásgátló (Mercilon) szedését, de azóta még nem jött meg a menstruációm. Az utolsó gyógyszer október 16-án...