Herebiopsia eredménye

Tisztelt doktor úr! A férjem nemrég varicocelectomián és herebiopsián esett át. Most kaptuk meg a szövettani eredményt, de az urológus orvosunk igazából semmit nem mondott róla. Szövettani eredmény: Csökkent értékű spermatogenesist mutató herecsatornák között atrophiasak is megfigyelhetők. Leidighsejtes gócok láthatók. Mit jelent ez az eredmény? Az orvos most írt fel a férjemnek Andriol Testocaps kapszulát, mert a tesztoszteron szintje is az alsó érték határán volt. (Korábban Clostilbegytet szedett 3 hónapig.) Sajnos a spermavizsgálat eredménye is rossz volt, emiatt került a műtétre sor. 2006-ban 25 mill/ml. volt, de az idén az egész, mintában csak 5 db hímivarsejt volt látható, és az is defomált. Az Andriol kapszula szedése után helyreállhat a hímivarsejt képződés? Természetes úton lehet gyermekünk ilyen eredményekkel? Előre is köszönöm válaszát! 2010-09-18 11: 40 Tesztoszteron pótlástól nem várható jótékony eredmény, javaslom, hogy ne is szedje. A szövettan eredménye így kevés, szükség lenne az un. Johnsen score érték megadására is, illetve, hogy melyik oldalról jött ki ez az eredmény. Mielőbb érdemes lenne andrológust (nem "sima" urológust) fölkeresniük. Nem kizárt, hogy a herék spermatermelő állományának fokozatos tönkremeneteléről van szó, így az idő sürget! 2010-09-22 09: 12 Üdvözlettel.

Dr. Csanádi Gábor válasza here témában

Ezek után érdekelne, hol történt mindez illetve, hogy a másik heréből is történt-e, mintavétel és annak mi az eredménye?

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. szeptember 27.

Kérdések és válaszok: Urológiai megbetegedések

Here alatti fájdalom
Tisztelt Doktor Úr! Már nem az első alkalommal fordul elő, hogy nem közvetlenül, de ejakuláció után a jobb herém alatti vezeték (nem tudom pontosan melyik)...
Megduzzadt herezacskó
Néhány napja az eredeti 2-3 szorosára megduzzadt a herezacskóm. Mivel nagyon kövér vagyok, a vastag comjaim miatt nagyon zavar a járásban, fekvésben. A...
Fáj a jobb herém
Üdvözletem Doktor Úr! Egy 18 éves fiatalember vagyok, egy kérdésem lenne illetve a panaszom. Tegnap este arra keltem fel nyomja valami a jobb herém és fáj...
Jobb (mellék) herén 7-8mm átmérőjű...
Tisztelt Doktor Úr! A jobb herém hátsó felső részében, gondolom a mellékherémen van egy érzetre 7-8 mm nagyságú „mogyoró” formájú valami. Kemény,...
Kezeletlen vízsérv
Jó napot kívánok! A kisfiammal (novemben tölti be a 6. életévét) kapcsolatban lenne kérdésem. 2020 márciusban vettük észre, hogy a jobb oldali heréje meg van...
Torsio Testis
Tisztelt Doktor Úr! Hónapokon keresztül állt fent torsio testis. A coronavirus miatt nem műtötték meg. Manualis detorquatio-t hajtottam végre rnedszeresen....