Mazsolák

Egy jó hét, és itt van a karácsony! Tavaly ilyenkor Tomcsi még csak tíz hónapos volt, de már tetszett neki a feldíszített karácsonyfa. Mindenáron meg akarta fogni a hatalmas, fényes díszgömböket. Nem engedtük egyedül a fa közelébe, nehogy ráboruljon a fa. Jut eszembe..de hiszen akkor még nem is mászott! Szóval, mindig ott voltunk vele!

Imádta a karácsonyi zenét, a villogó fényeket, a csillogó szaloncukrokat. Most pedig: nem csak csodálni fogja az előbbieket, hanem kézzel, szájjal átvizsgálni! Az idén maradunk a műfenyőnél. Nem hiányoznak a tűleveles problémák! A sógornőm szerint csak az igazi fenyő a tökéletes, az illat miatt. Én nem osztom a véleményét.

A múltkori csalódásom után, úgy éreztem feltétlenül keresnünk kell egy igazi Mikulást. Nyakunkba vettük a várost, és addig mentünk míg nem találtunk egyet. Az utcákon sietős emberkéket láttunk csak, így bementünk a nem régiben nyílt üzletházba. És megtaláltuk!

Egy pódiumon ült a hatalmas foteljában, élénk piros ruhájában, valódi fehér nagy szakállal, két krampusszal az oldalán!

Ma délelőtt végre nem esett az eső, és a napocska is előbújt a felhők mögül. Így hát felöltöztünk a reggeli után, Ágicát megszoptattam és lementünk sétálni. Apa is velünk tartott.

Odakint a szabadban már nem tűnt annyira jó időnek, mint a meleg szobából, de ha már lent vagyunk, sétáljunk egy hatalmasat.

Múlt hét szombaton szalagtűzőre voltunk hivatalosak a Hódos Imre Sportcsarnokba, ugyanis a barátnőmnek a kicsi fia jövőre érettségizik. Még nem is olyan régen, a kishúgával vittük őket az Állatkertbe és a Vidámparkba. Hogy elszaladt az idő! Ilyenkor érzem, hogy nagyon gyorsan telik az idő. Egyik nap a másik után, eltelt egy hét, egy hónap és egy újabb év!

Előző héten hozták el a meghívót nekünk. Akkor Tomcsi nagyon jól érezte magát velük. Így én szerettem volna őt is magunkkal vinni az ünnepségre. A Férjem szerint ő sem odavaló, nem ülne meg a fenekén, csak hisztizni fog. Én, mint édesanya szembeszálltam vele. Szerintem igenis Ő már nagy fiú, és biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja a helyzetet. Ha meg mégsem, majd apa szaladgál vele a folyosón - gondolkodtam hangosan. Apának nem tetszett, láttam az arcán, de nem szólt.

Megint eltelt egy hónap, most Ágicának következett a kötelező oltás és a pneomococcus-os védőoltás. Szinte minden héten mehetünk a doktornénihez! Előző nap érdeklődtem telefonon, ahol felvilágosítottak, hogy elfogyott a "kókuszos" védőoltás, de bármelyik nap megérkezhet. Kérdeztem, hogy akkor toljuk- e el Áginak a szurit?  A doktornő kiszámolta, hogy az előző szuri pont öt hete volt, szóval nem halaszthatjuk tovább, muszáj beadni a kötelezőt. Így hát most csak! egy szurit kapott a kiscsaj. A következő kötelező oltás egy hónap múlva, azaz négy hónaposan következik. Hátha addigra megérkezik az oltóanyag! Ráadásul Tomcsi februárban lesz két éves, remélem még előtte lesz oltóanyag. Hiszen két éves kor felett már nem ingyenes az oltás!

A barátnőm most vitte volna a kisfiát oltásra, de közölték vele is, hogy elfogyott. Azt ígérték, hogy szólnak, ha megjött, valamint fél évig védettséget jelent a beadott oltás!

Eldöntöttük, hogy még az idén meglátogatjuk a barátnőméket, Pátyon. Reméltem, hogy még száraz időben sikerül megúsznunk az utat. Előző nap a TV-ben figyelemmel kísértem az időjárás jelentést: Keletre már havazást mondott. Mivel mi Pest mellé megyünk, hátha elkerüljük a bármilyen csapadékot. Az út felén nem is történt semmi különös, szépen sütött a napocska, száraz volt az út. A távolban a hegyek fölött furcsa fellegek kezdtek gyülekezni, apa szerint hófelhők. És igaza is lett, ahogy Budapest közelébe értünk, már esett is a hó. Tomcsinak próbáltam mutatni a havat, de szemlátomást nem igazán értette, mit is magyarázok. Inkább a szeme a távolba révedt, és figyelte a panorámatetőn keresztül a madarakat.

Ágica szokás szerint ismét végig aludta az utat, csak akkor ébredt fel, mikor a ház előtt leparkoltunk, és leállt a motor. Itt már minden hófehér volt, hiszen a hó a tájat teljesen beterítette. Alig vettük észre Frodót, a kiskutyát, aki szintén hófehér volt ( ő nem a hó miatt:)).

Úristen, szombaton Ágica már három hónapos lesz! Nagyon telik az idő! Még szinte most voltam terhes! De jó is volt!

Úgy mint a két terhességem, a két gyermekünk is teljesen más. Nem csak azért, mert ugyebár az egyik fiú, a másik pedig kislány, hanem mert teljesen mást produkálnak. Tomcsi annak idején nem emlékszünk, hogy ennyire vigyorgott volna ránk. Ágicának szinte egész nap fülig ér a szája. Olyan édes! Ha szólunk hozzá, a keze, a lába az egekben kalimpál, annyira boldog tőle. Már hangokat is ad ki, azaz gőgicsél. Formálja a hangokat a kis szájával.

Újabb buli. Ünnep ünnep hátán. A múltkor összeírtam, és rá kellett döbbennem, hogy minden hónapban van valami megemlékeznivaló: névnap, születésnap, házassági évforduló, és az egyéb ünnepek. Legalább a család együtt van! Sajnos, van olyan hogy csak ilyen alkalmakkor találkozunk.

Nagypapa és a dédi keresztneve is ÖDÖN. Most hétvégén őket köszöntöttük. Nem egy hétköznapi, felkapott keresztnév, ugye? Képzeljétek, mikor a dédipapa megtudta, hogy az első dédunokája kisfiú lesz, kérte, hogy adjuk neki az Ödön nevet. Még azt is felajánlotta, hogy a házát a nevére íratja! Megvallom őszintén, ekkor a férjemmel kicsit elgondolkoztunk, a második név talán lehetne...DE mikor megemlítettük a kis öregnek, már lecsökkent az összeg százezer forintra.....Így már nem akartuk a gyermekünk életét megkeseríteni! (ezúton bocsi minden Ödöntől!)

Két gyermek, dupla felelősség. Éppen hogy túl vagyunk az egyik oltáson, jön a következő. A múlt hónapban Ágica kapta meg a két hónapos és a pneomococcus-os injekciót egyszerre, most meg Tomcsi kapta a "kókuszosat".  Mivel ő már közel van a két évhez, ezért ő csak kettőt kap, nem négyet, mint a kishúga. Most egyet, január végén vagy február elején (még a második életév betöltése előtt) pedig egy ismétlőt. Kérhettem volna csak egyet jövőre, de úgy most télen nem lett volna védve a betegségektől.

Reggeli után még játszottunk kirakósdit. Most ez a kedvenc, valamint a legózás. Persze a "DUPLO"-s, amelynek a darabjai nem férnek be a szájába. Szerencsére már nem mindent vesz a szájába, de jobb félni, mint megijedni. Építettünk egy hatalmas toronyházat garázzsal. Miután ezt megunta összepárosítottuk a különböző járműveket. Közben apa hazaért, úgyhogy indulhattunk a doktor nénihez.

Elhatároztuk, míg ilyen jó idő van, kirándulunk egyet. Hogy ne legyen céltalan az utunk, Kiskunfélegyházára mentünk, a nagybátyámékhoz. Telefonon leegyeztettük velük az időpontot, hogy mikor jó nekik, így szombaton reggel indultunk is.

Mivel az út körülbelül három óra hosszú, dél körül Tomcsi aludni szokott, visszafelé és három óra, ezért jobbnak láttuk Tomcsi ébredése után indulni is.