Mazsolák

Fiatalabb koromban bántam, hogy egy évben csak kétszer van ilyen kirakodó vásár, most már viszont még a kettőt is sokallom! Hogy miért?

Az egyik ok, hogy nem messze lakunk a vásár helyszínétől. Ilyenkor a kocsinkkal nem szabad mennünk sehová, különben nem lesz parkolóhelyünk, ha hazajövünk. (még a járdán és a parkban is autók állnak)

Sajnos, vége a jó világnak! Meg kell tanulnunk a saját lábunkon is megállni! Egyrészről nem bánom, mert már kíváncsi is voltam, hogy bírom és milyen is az Élet két apró gyermekkel.

Nemcsak a lurkókkal kell foglalkoznom, hanem a háztartást is ellátnom. Kezdem átlátni a dolgokat, így az első hét után, bizony komoly szervezés, és tervezés a jó időzítés alapja! Már előző este megtervezem a másnapot: Szerencsére Ágica egyre inkább kezd kiszámíthatóvá válni, 4-5 óránként szopcsizik. (kivéve, mikor túl sokat eszik, és nyűgösebb, többször felsír, ilyenkor nem sokra haladok..)Tomcsi általában reggel 7 és fél nyolc körül ébred, megreggeliztetem, utána ébred fel Ágica. Amíg őt szoptatom, addig Tomcsival mesét olvasunk, énekelünk. Néha odahajol, megnézi, hogyan eszik a kishúga, megsimogatja, majd játszik tovább. Büfiztetés után, összepakoljuk Tomcsival a szétdobált játékokat, felöltöztetem őket, és indulunk a játszótérre. Az öltöztetésnél is oda kell figyelnem, kit öltöztetek előbb, kire melegszik rá a ruha. Mennyivel kényelmesebb lenne, ha nyár lenne! Nem kellene ennyi göncöt rájuk adni! Elég lenne egy póló és egy kis nadrág! Most viszont.....előbb Ágicát rendezem le, majd kinyitom a terasz ajtót, ne izzadjon meg. Ezek után jön Tomcsi, mivel ő szaladgál a lakáson belül is össze-vissza. Közben én felkapom a rohangálós cipőm, fel egy vastag pulcsit és KÉSZ! Ja, gyors pillantás, hogy ott van-e a két cumi, innivaló, rágcsálnivaló, törlőkendő, stb., stb... szóval indulhatunk!

Hogy repül az idő! Észre sem vettem, és Ágica már hat hetes! Nekünk nagyon jó dolgunk volt, mert volt segítségünk, és megpihenhettem a gyermekágyas időszakot, ami ugyebár hat hétig tart. Állítólag ennyi idő kell a szervezetnek, hogy regenerálódjon, a méh visszahúzódjon az eredeti méretére és helyére. Azért fontos lehetőleg fekve pihenni, mert a has úgy húzódik könnyebben vissza, ha vízszintes állapotban van. Nálam, mivel már a második szülésem volt, a méhet tartó szalagok kicsit jobban megnyúltak, és már nem voltak olyan rugalmasak, még inkább fontos volt a pihenés. Hiszen nem szeretnék lógó, plöttyedt hasat!

Apa telefonált, hogy nemsokára itthon van, várjam meg a fürdetéssel, mert Ő szeretné mindkét gyermekét megfürdetni. Ha tehette volna, biztosan átveszi a kormányt a sofőrtől, és padlógázzal nyomja hazáig, csak mielőbb érjen már végre haza!

Végül is este hét után szerencsésen megérkezett. Tomcsinak úgy vettem észre annyira fel sem tűnt, hogy eltelt öt nap. Annak ellenére természetesen boldogan szaladt az ölébe. Össze-vissza csókolgatta  apa  Tomcsit, Ágicát és persze engem is. Még nagyobb lett az öröm, mikor elkezdte a táskájából kiszedni az ajándékokat! Az egyiket a másik után, kis autó, plüss maci, bögre, focimez, csokik...

Szóval teltek-múltak a napok. Szerencsére Tomcsi hamar elfelejtette, hogy szurit kapott, másnapra már kutya baja sem volt. Boldogan vette a kezébe a fecskendőt, amivel a doktor néni beadta. Mutogatta mindenkinek a kis fenekét, hová is kapta az oltást. Míg előző nap, ha a kezembe került az injekciós tű, elkezdett sírni, és elszaladt tőlem.

Láza sem lett, egyedül a szuri helye látszott egy piros pöttyként.

Apa elutazott a nagy vevőkkel öt napra Münchenbe. Kellemest a hasznossal alapon: gyárlátogatás és sörfesztivál...

Mi pedig itthon maradtunk. Ágica, Tomcsi és én. Édesanyám sietett a segítségünkre, ő velünk töltötte az öt napot, reggeltől estig, estétől reggelig.

Még aznap este, a szuri után, ahogy a doktornéni említette, belázasodott Tomcsi. Pontosabban csak hőemelkedése lett. Azonnal, miután ezt észleltük, kúpot dugtunk a fenekébe. A kis drágámnak nem nagyon tetszett, ficánkolt, de végül is engedett. Fél óra elteltével ismét megmértük a lázát, akkor már nem volt. Békésen szunyókált tovább. Aztán hajnalban, amikor apa elindult az öt napos németországi utazásra (munkaügyben!), ismét melegnek éreztem a homlokát. Megmértem egy homlokra tapasztható hőmérővel, hogy ne ébresszem fel, de szerencsére nem volt láza. A biztonság kedvéért egy Panadol szirupot beadtam neki, ami nemcsak láz ellen jó, hanem fájdalom csillapító hatása is van.

Időközben megérkezett édesanyám is, aki az öt napot velünk tölti, hogy a segítségemre legyen. Együtt megreggeliztünk, Tomcsi nem sokat evett, pedig mindennel kínáltuk: édessel (vajas kaláccsal, gabonapehellyel)és sóssal (szendvics, szalámi, sajt, tojás) is. Jobbnak láttuk, ha délelőtt nem megy ki a levegőre, gyógyuljon meg teljesen. A lakásban játszottunk vele, elővettük az összes játékát - egy kis játékbolt megirigyelhetné a mennyiséget és a választékot -, de neki egyik sem volt jó öt percnél tovább. Csetlett-botlott, elesett a saját lábában, következett a sírás.  Valószínűnek tartom, hogy több dolog is közrejátszott a nyűgösségben. Az egyik, hogy ebéd után csak másfél órát aludt, pedig két és felet, hármat szokott. A másik ok, az az, hogy kibújt a hátsó zápfoga is (az utolsó négyből az első).

Igaz, hogy Tomcsi augusztus 14-én töltötte a másfél évét, mikor is jogosult a soron következő kötelező oltásra, több ok miatt csak most kerülhetett sor a szurira.

A védőnői tanácsadás a mi körzetünknek csak szerdánként van, tehát először is augusztus 20-án vihettük volna le, de ugyebár az ünnep. A következő szerdán pedig már megszületett a kishugi, Ágica, azért nem tudtunk beadatni neki. Mire megerősödtem, hogy lemenjünk együtt a tanácsadásra, addigra Tomcsi lett beteg: csorgott a kis orra, és köhögött egy kicsit. Emiatt kiesett újabb két hét. A doktor néni megnyugtatott, hogy semmi baj,ha később kapja meg, ezt az oltást régen három!! éves korban adták! Így történt, hogy végül most szerdán jutottunk le családostul a védőnői tanácsadásra. Azért a tanácsadó felől megyünk be, nehogy a gyermekorvosi rendelőben valamit összeszedjenek a gyerkőcök.

Úgy néz ki megérkezett a vénasszonyok nyara! Ezt az alkalmat kihasználva, Ágicával mi is útra keltünk. Ez idáig csak egyszer voltunk a levegőn, mikor még a hőmérő higanyfoka a 30 fokot környékezte. Akkor voltunk három hetesek. Aztán beköszöntött a hirtelen hideg, és féltettem a kis csajt, hogy megfázik, ezért nem vittük le. Három hetesen is, inkább csak az unszolásnak engedtünk, azért mentünk le. Alig tudtam eldönteni, milyen ruhát adjak Ágicára, hogy ne fázzon, de melege sem legyen. Végül a tipegőre adtam egy kis kocsi kabátot, egy vékony pamutsapkát, egy takarót. Így indultunk a játszótérre. A fiúk ( Tomcsi és apa) már lent voltak, csúszdáztak. Apa szaladt fel értünk, segített levinni a babakocsit. Tudjátok, vettünk egy másikat, egy nagyobbat, ami jobban téliesíthető. Jó vásárt csináltunk vele, csak ez sajna nem bolygó kerekes, szóval nehezebb vele közlekedni. (erre most jöttünk rá - utólag)

Odalent úgy körbekaptak a kíváncsi anyukák, mint a keselyűk a friss húst. Egyik kérdés érkezett a másik után, mindenki gratulált nekünk, jó egészséget kívántak. Dicsérték Ágicát, milyen formás, gyönyörű kislány! A boldogságtól teljesen kipirultunk. Tomcsi ott feszített a babakocsi mellett, és büszkén mutogatta a kishúgát. Természetesen, ha valaki nagyon közel merészkedett a kocsihoz, akkor eltolta onnan, és hanggal is jelezte azt. Sokan kérdezték, hogy Tomcsi mit szól a kishúgához, és hogyan viselkedik? Milyen baba Ágica? Hitetlenkedve hallgatták, hogy Ágica eszik, és alszik, Tomcsi pedig imádja a testvérét: bújik hozzá és simogatja. Már-már én is kezdem elhinni, hogy mázlisták vagyunk! Két egészséges, csodálatos gyermekünk van!

Alig vészeltük át Tomcsival az orrfolyásos időszakot, már is itt a következő probléma!  De nem vágok a dolgok közepébe,haladjunk időrendi sorrendben,,,,,

Kezdjük ott, hogy apa iskolába jár Budapestre. Szerencsére, Ágica születése előtt a suli befejeződött, Már csak a vizsgák vannak hátra. Így a hétfő éjszakát apa helyett, mamával töltöttük. (még féltem egyedül bevállalni a két kicsit, ezért megkértem édesanyámat, töltse velünk az estét).