KIbicsakló boka
Jó napot! 16 éves lány vagyok. Kb. 7 hónapja voltam az ortopédián mert a bal lábfejem befelé áll járáskor és pihenéskor is. Akkor bokaszalag nyúlást és izület instabilitást állapítottak meg, és, hogy a lábfej elő emelhető a bokavillából. Az orvos azt mondta, hogy meg lehet műteni, hogy ismét stabil legyen a bokám, de ő nem ajánlja, +Peroneus emelőt írtak fel, amit hordtam is úgy 5 hónapig., De semmi javulást nem vettem észre. Visszamentem az ortopédiára, irtak gumis boka rögzítőt., Amit őszintén szólva nem nagyon tudtam/tudok hordani mert nagyon szorít és zsibbad a lábam ha viselem. 2 hete kifordult a bokám (a talpam a másik lábam felé nézett). Bementem a balesetire ahol nem találtak törést. Annyit mondtak, hogy pihentessem pár napig. Itthon persze ágyban feküdtem, de ha mennem kellett valahová mankóval mentem, hogy ne terheljem a bokám. Naponta 4-5 alkalommal jegeltem és gumipólya volt rajta. 6 napja kezdtem el rajta ismét járni. Azóta már 3x fordult ki a bokám. teljesen nem érzem stabilnak, olyan, mintha nem is lenne (a fájdalmat leszámítva). Ugyhogy ismét elkezdtem a jegelést és a kímélést. 1 kicsit van megduzzadva ez nem vészes, de ha próbálom egyenesen tartani a lábfejem nagyon erős hasító fájdalom van a bokámban, olyan, mintha becsípődne valami, és emellett irtó nagyokat reccsen. Fogalmam sincs mit tegyek. Gondolkodtam a műtéten, hogy fájdalom mentes és szebb legyen a járásom, és több kifordulás se legyen. Szeretném kérni a tanácsát! Vállaljam a műtétet? Mi lehet ennek az oka (a korábbi kifordulás nem megfelelő rögzítése)? Kérem írjon vissza! Nagyon el vagyok keseredve! Szeretnék már végre teljes életet élni! Előre is köszönöm válaszát! Klaudia
Dr. Bogdán Aurél válasza bokasérülés témában
Vizsgálat nélkül, illetve röntgen, ultrahang és MR eredmények nélkül nem lehet pontos választ adni. Panaszai hátterében több ok is állhat. Lehet az Ön által említett korábbi sérülések nem megfelelő módú és nem megfelelő ideig történt rögzítése. Lehet veleszületett lazaság, fejlődési rendellenesség, fel nem ismert szalag és ínsérülés, porckárosodás is. A megfelelő kezelést is nehéz meghatározni a fent említett vizsgálatok nélkül. Azt nem tudom, hogy milyen műtétet ajánlottak magának. Többféle műtét is szóba jön, bár fiatal kora miatt vannak olyan műtéti metódusok, melyek még koraiak lennének, pl. ízületi elmerevítés. A megfelelő műtét megválasztásához is kellene a korábban felsorolt vizsgálatok. Azt javaslom keressen fel egy nagyobb ortopédiai, vagy baleseti sebészeti osztályt (Debrecen, Szeged, Pécs, Győr, Miskolc, Budapest, ahol számos hasonló beteget kezelnek, és ahol járatosak az ilyen műtétek elvégzésében.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.