Mi a teendő a gyomrom miatt?
Tiszelt Dr.Úr/Nő!
Többször írtam már gyomorproblémámmal kapcsolatban. 2099 novemberében kétszer voltam sürgősségin a gyomrommal, első eset, amikor savat, majd epét hánytam, akkor napi 1 kapszula Refluxont szedtem. Akkor hazaküldtek azzal, hogy biztos valami fertőzés is közrejátszott benne.
A második alkalommal ugyan nem hánytam, de ugyanolyan hányingerem volt és hánytam volna, ha nem kapok gyógyszert. Ilyenkor mikor rosszul leszek, nem bírok enni, a víz sem segít, semmi, egyszerűen sok lesz a gyomorsavam, és kifelé akar jönni.
Akkor visszaküldtek az, amiláz, lipáz miatt vérvételre, de minimálisan volt nagyobb: az, amilázom 97 volt, a lipázom meg 48.Felírtak új gyógyszert, Nolpazát, mert azt mondták, hogy a Refluxon ezek szerint gyenge volt.
Mindeddig semmi bajom sem volt, míg szombatról vasárnapra erős fejfájás fogott el, normálisnak mondható volt a 37 1, 2 hőemelkedésem az orvos szerint. Háziorvosom Sumetrolint javasolt, de semmi egyéb tünetem nem volt, viszont már hétfőn éreztem, hogy gyenge a gyomrom, aztán kedden is ugyanez volt, emellett erős fejfájásom volt, mikor, hogy. Kedden reggel nagyon erősen fájt a fejem, aztán a gyomrom hirtelen bumm, megint hányinger, a vonaton, míg a kórházba tartottunk nem egyszer hánytam volna, de igyekeztem visszafogni, nem sok kellett hozzá.
Azt szeretném megtudni, hogy miért jönnek ezek a hirtelen sok gyomorsavam lesz és hányni kell tőle...?
A lapomra azt írták, hogy tüneteim hátterében ismert reflux betegségem illetve gastritis lehet... Gyulladásos paramétereimben eltérést nem találtak!
Mit tegyek, hogy ne jöjjön elő a hányás? Fogamzásgátlót szedek, kissé mostmár amúgy is kínos, hogy 3.-ra járok a sürgősségin...
Válaszát előre is köszönöm!
Nussin
WEBBeteg szakértő válasza gyomorfájás témában
A hirtelen támadó hányinger, hányás kevéssé, a fejfájás és a hőemelkedés egyáltalán nem résztünete a reflux-betegségnek. Véleményem szerint is vagy vírusos fertőzés okozza tüneteit, amelyre fájdalom- és lázcsillapításon, folyadékpótláson kívülmást tanácsolni nem tudunk, vagy ha a hányingert, hányást mindig fejfájás vezeti be, felmerül, hogy migrénes fejfájáshoz társuló hányingerről-hányásról van szó. Ahhoz, hogy valaki savasat hányjon, nem kell reflux-betegség vagy fekély, a gyomornedv egészségesekben is erősen savas. Ha a hányingerek között panaszmentes, feleslegesnek érzem a savcsökkentő terápiát, sőt a sav adta fertőzések elleni védelem kiesése miatt akár káros is lehet. A gyógyulásban elengedhetetlen ilyenkor a diéta óvatos felépítése.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
![WEBBeteg szakértő](/images/site/nincskep.jpg)