Pajzsmirigytúlműködés
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Január 2 óta iszonyú gyorsasággal ver a szívem. Nyugalmi állapotban is 100 körüli a pulzusszámom. Évek óta szedem a Huma pronolt napi két szemmel. Van időpontom februárra a kardiológiára is. A háziorvosom elküldött laborba, ahol kiderül, a pajzsmirigyem nem működik jól. A TSH értékem 0, 05 a tiroxinom pedig sokkal magasabb az átlagnál. Erre kaptam a Metothiryn-t 2*2 szemet, illetve a Frontin 0, 25-t is, amit bevallom nem szívesen szedek. Az ultrahangon göböt nem láttak, a pajzsmirigyem mindkét lebenye megnagyobbodott. Inhomogén szerkezetű. A kérdésem a következő lenne: , Mennyi idő alatt hat a gyógyszer annyira, hogy végre 100 métert fulladás nélkül végiggyalogoljak, illetve tudjak aludni? A másik kérdésem pedig az lenne, hogy így, hogy a hormonjaim nem jól működnek, fogamzóképességem csökken-e? Válaszát köszönöm.
Dr. Fáklya Mónika válasza pajzsmirigy témában
Tisztelt kérdező! A pajzsmirigy túlműködés komoly betegség. A Metothyrin csökkenteni fogja a pajzsmirigye hormontermelését és így a panaszai megszűnnek. Ez hetekben mérhető. Addig mindenképpen kifejezetten kímélő életmód javasolt, plusz a huma pronol szedése, ami tüneti kezelésként csökkenti a pulzusszámát. Ez a betegség -Basedow-kór- csökkenti ugyan a fogamzás valószínűségét, de nem szünteti meg. Mégis azt javaslom, hogy a gyermekvállalást halassza a gyógyulás utánra, mert ez a betegség jelentősen növeli a koraszülés és a vetélés előfordulási gyakoriságát. Ez pedi nem jó a babának. A gyógyszeres kezelés időtartama min. 2 év. Tudom, hogy ez nem hangzik túl jól, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a korábban befejezett kezelés növeli a visszaesés gyakoriságát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.