Pajzsmirigy - hashimoto
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Válaszadó Orvosok! 37 éves hölgy vagyok. Hashimoto thyreoiditis gyanúja miatt, valamint mert párommal babát szeretnénk, 2010. március 25-e óta l-thyroxin-50 tablettát szedek (endokrinológiai kivizsgálás után, endokrinológus tanácsa szerint). Pillanytnyilag - immár két hete - a napi negyed tabletta adagot kezelöorvosom utasítása szerint emelve napi fél tablettánál tartok. Pár napja folyamatosan furcsa, feszítö nyomást érzek a mellkasomban, szinte állandóan "érzem" a szívverésemet, és tegnapelött éjjel remegéses rosszulléttel, enyhe hányingerrel és enyhe szédüléssel ébredtem fel. Ez utóbbi tüneteket néha napközben is észlelem magamon. Ezen kívül azt tapasztalom, néhány nappal a fél tablettás adagolás múlva elkezdödött, hogy nem tudok egyetlen éjszakát sem átaludni. Általában többször is felébredek, és utána nagyon nehezen vagy olykor egyáltalán nem tudok visszaaludni. A kezelöorvosomnak elmondtam, hogy milyen tünetek jelentkeztek (l. fent), de ö azt mondja - mivel "jók" a pajzsmirigy-értékeim, tehát a referencia-értékeken belül találhatók -, hogy ezek nem lehetnek az l-thyroxin tablettától. Viszont semmi mást nem szedek, egészségesen táplálkozom, nem iszom alkoholt, nem dohányzom, söt napi több, mint egy órát sporttal töltök (45-50 perc futás / kocogás, 20-25 perc jóga), így nem tudom, mi más lehetne a tüneteim magyarázata. Aggódom, hogy ha ez így megy tovább, valami komolyabb bajom is történhet. Kérném szíves tanácsukat, hogy mitévö legyek. Talán sok nekem a fél tabletta, és újra csak negyedet kellene szednem? Abban az idöszakban ugyanis, amikor negyed tabletta volt a napi adagom, jobban éreztem magam. Válaszukat elöre is köszönöm! Tisztelettel és üdvözlettel: Laura
Dr. Csanádi Gábor válasza pajzsmirigy témában
Tisztelt kérdező! Ez elég kis dózisnak tűnik ahhoz, hogy panaszokat okozzon, de mivel nem ismerjük a gyógyszer melletti hormonszinteket, ezt érdemes lenne most megnézni. Azt javasolnám, hogy hívja fel az endokrinológusát, mert ő tudja a kiindulási hormonértékeket. Nem mindegy ugyanis, hogy egy alig alacsony hormonszintre, vagy egy jelentősen csökkent pajzsmirigy működésre írta-e be a gyógyszert. Előbbi esetben ugyanis kisebb adagra lehet csak szükség.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.