Mi lehet a számban?
A szám nyálkahártyáján egy kb. 2forintos nagyságú területen, apró, tűhegynyi kis fehér pontocskák keletkeztek. Igazából csak a nyelvemmel érzem, kézzel alig lehet kitapintani őket. Fogkefével nem jönnek le, de egyet lekaprtam és olyan mintegy pattanás./fehér-zsírszerű/ Fájdalmat nem okoz, csak mióta észrevettem folyton piszkálom. Voltam fogászati ügyeleten, sajnos ki kellett húzni egy fogamat, van egy másik, ami nagyon rossz és mozog is.Itt jeleztem ezt a foltot, de a doki azt mondta, hogy nincs ott semmi. Nemrég volt egy a fülemre, torkomra, és az álkapocs alatti mirigyekre kiterjedő gondolom gyulladásom, ez után mozgósodott ki a már említett fogam. Azért csak gondolom, hogy gyulladás lehetett mert reggel kezdődött és már másnap nem is éreztem, ezért nem menem orvoshoz.
Dr. Bodnár Edina válasza szájban elváltozás témában
Kedves Kérdező! Meg kellene mutatni fogorvosnak, de úgy gondolom egy ártalmatlan elváltozásról van szó. Én Fordyce-szemcsékre gyanakszom, ami a szájnyálkahártyán előforduló faggyúmirigyek. Ezek sárgásan áttűnő kis foltok, amik főleg az arc nyálkahártyán helyezkednek el, de az ajak belső felszínén és egyéb nyálkahártyával borított területeken is előfordulnak. Beavatkozást nem igényelnek.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
![Dr. Bodnár Edina](/uploads/szakerto/szakerto_fenykep/szakerto_id/18.jpg)