Fülprobléma
Tisztelt Doktor Úr! Ajak-és szájpadhasadékkal születettem, ami miatt egyik fülemen kb. 60 %-os a hallásom (másik rendben van). Más problémám különösebben nem volt vele, csak 5 évvel ezelőtt történt terhességem utolsó napján, s szülés után hat hétre fájt, amikor nem találtak igazán semmit. Most ismét babát várok, s egy teljesen véletlen folytán (füldugó készítés) belenéztek a fülembe. Kiderült, hogy valószínűsíthetően gyöngydaganat van benne, de a terhesség miatt CT-t nem tudnak csinálni (egyébként 3 éve készült CT, szédüléses panaszok miatt, akkor is ennek kizárására, de nem találtak semmit, csak azt, hogy nyomásproblémák vannak a fülben, a szédülések pedig elmúltak, feltehetően inkább pszichés oka volt akkoriban), csak a szülés után. Azt mondták, hogy mindenképpen szükség lesz műtétre legalább egy éven belül, a terhesség kihordása megvárható. Kérdésem, hogy nem lehet-e probléma a várakozásból, illetve milyen kockázata lenne a műtétnek (bár nem csinálják meg) a babára nézve (a szülész szerint elvi akadálya nincs a terhesség alatti műtétnek). Kicsit aggódom, hogy nem jelent-e ez késlekedést és egyelőre megoldhatatlannak tűnik az is, hogyan lehetne egy szoptatós kisbaba mellől több napra kórházba menni. Érzékelhető panaszom egyébként jelenleg a fülemmel kapcsolatban, leszámítva az ismert rosszabb hallást, nincsen. Válaszát előre is köszönöm!
Dr. Csuth Ágnes válasza terhesség témában
Kedves Kismama! A gyöngydaganat nem valódi daganat, hanem gyulladásos eredetű kórkép, attól tehát nem kell félni, hogy rosszindulatú elváltozás következik be. A probléma abból áll, hogy a környezetét roncsolja, kiújulásra hajlamos, ezért kell a műtét, de ez lassú folyamat, nem egyik napról a másikra történik, ha tehát azt mondta a fül-orr-gégész, hogy a terhesség kihordása megvárható, akkor nem kell aggódnia. Egyébként a terhesség alatt csak nagyon indokolt esetben végeznek műtétet, főleg akkor, ha a a műtét nélkül az anya vagy a magzat állapotában károsodás állna be. Ugyanis a műtét miatti stressz, az adott gyógyszerek lehetséges ártó hatásának a méhen belüli magzatot nem akarjuk kitenni, sőt sok esetben nem is ismerjük, hogy az egyes ártó hatásokra a magzat, hogy reagálna, ugyanis nincs elég tapasztalat. A szülés utáni műtét esetében a család segítségével megoldható a csecsemő ellátása, a kapott gyógyszerektől függ, hogy mikor szoptathat, a fejés végig javasolt, hogy nehogy csökkenjen az anyatej, mennyisége, ezzel kapcsolatban a védőnő tud tanácsot adni.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.