Tanácsot kérnék
Kb. egy éve kezdődött, hogy sétálás közben meg kell állni, mert elkezd fájni a csípőm, majd ez húzódik lefelé a combomba.
Nemrég a körzeti orvosunk a feleségemnél járt, és sétát tanácsolt neki, ekkor monduk el az én esetemet.
Erre elküldött röngen vizsgálatra, illetve adott egy magán ortopéd sebész orvos telefonszámot.
A röntgen lelet készen van, ezt tartalmazza:
31542 Lumbalis gerinc, kétirányú felvétel
31651 Csípőizület, AP felvétel/mko
Poroticusa csontok
Megtartott lumbális lordosis, sinistro convex scoliosissal.
Spondylodiscarthrosis.
A D XII-L I. L IV-V. porckorongrések beszűkültek.
Az L IV. csigolyatest bő 1 cm-rel ventrál felé csúszott.
Spondylolystesis.
Bilaterális coxarthrosis.
(A háziorvos még nem látta a leletemet)
62 éves vagyok. Gyermekkorom óta kissé hajlott a hátam, fiatal koromban többször volt lumbágóm. Amúgy egészen jól megvagyok. Súlyom a 180 cm magassághoz biztos több a szükségesnél, 100 kg vagyok.
Most ez a csípőfájás zavar. Séta közen változó, hogy mikor kezd fájni.
Az utóbbi napokban a bal lábam (combom) néha melegebbnek érzem, és a bal lábam sokszor enyhén zsibog.
A háziorvos javasolta, hogy van valami zselés injekció, ami drága ugyan, de bizonyos ideig hatásos.
Ezzel kapcsolatban is kérdezém a tanácsukat.
Továbbá megállítható e a dolog pl. úszással?
A séta közbeni fájdalom jelentkezésekor a séta erőltetése jó vagy rossz?
Szobabiciglizés?
Gyógyszeres kezelés?
Félek attól, hogyha felkeresem az ajánlott magán ortopéd sebészt, akkor Ő a szakmája szerint a drasztikus műtéti megoldást fogja javasolni.
Ezt szeretném elkerülni, ehhez kérném a segítségüket, és a szíves válaszukat.
köszönettel
László
Dr. Papp Júlia válasza mozgásszervi panasz témában
Tisztelt Kérdező! Én elsőként valóban inkább reumatológiai vizsgálatot javasolnék. Vannak eltérések az ágyéki gerincen is, 2 csigolya között elcsúszás is van, illetve a szűkebb rések a csigolyák között arra utalhat, hogy a porckorong kiboltosul. A csípőfelvétel leírása nem túl részletes, ez nyilvánvalóan nem elegendő, hogy coxarthrosis (csípőízületi kopást, vagy meszesedést jelent), mert ennek vannak különböző fokozatai. Az ortopéd is az alapján dönt az esetleges csípőprotézisműtét felől, hogy van-e e combfejelhalás, vagy súlyos destrukció, illetve milyen mértékű a mozgásbeszűkülés és a fájdalom. A zselés injekció, amiről a háziorvos említést tett, az felthetőleg porcpótló, melyet elsősorban térdbe szoktak beadni, mivel a csípőízületbe direktbe nehéz szúrni, oda nem szoktunk. Van azonban a porcpótlónak tablettás kiszerelésű változata, ezt mindenképpen érdemes megpróbálni. Úszás és a szobabicikli egyaránr ajánlott, nem terheli meg egyik sem annyira a csípőt.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.