Gerinc melletti, derék feletti fájdalmak

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Válaszadó Orvosaok! Évek óta küszködöm hát-, illetve, derékfájdalmakkal. Hol gyengébb, hol erösebb fájdalmaim vannak. Az egyik tünetem az, hogy reggelente sokszor nehezen tudok kikelni az ágyból, mert úgy érzem, "letörik" a, derekam. Aztán lassan felülök, felállok, járkálok, és aztán akkor "bejáródik". A másik tünetem, hogy közvetlenül a gerincoszlopom mellett, jobb oldalon, alul, kb. hátközép-tájékon, az én esetemben kb. 10.15 cm-rel a, derékvonal felett állandó nyomást érzek, és ha hozzáérek, nyomkodom, akkor még jobban fáj. Harmadik tünetként azt vettem észre, hogy az izmaim nem úgy bírják a terhelést, mint régen, és fizikai munkák során (beleértve azt is, ha sütés elökészítése közben a kézi keverögépet percekig tartanom kell a kezemben) kisebb szüneteket kell tartanom, mert különben úgy érzem, hogy hasogatnak az izmaim. Rendszeresen jártam futni / kocogni, de nemrégiben abbahagytam, mert egy kílódásba, vánszorgásba ment át az egész. Nagyon gyakran a fenékizmaim "zsibbadnak el", mintha a hátam környékéböl lefelé sugározva indulna ki valamilyen izomból. Talán lehet összefüggés a leírt gerinc melletti, derék feletti fájdalmaimmal? Idövel egyre jobban aggódom, hogy mi lehet ez. Föleg azért, mert van egy ismerösöm, akinek évekig nem vettek észre egy hasonló területen elhelyezkedö tumort. Eddig nem igazán voltam beteg, ami eszembe jut, hogy egyszer volt egy vesemedence-gyulladásom, és néhányszor húgyholyag-gyulladásom, de azokat mind kikezeltettem. Hozzá kell tennem, hogy az utóbbi idöben rengeteget idegeskedem, de nem tudom elképzelni, hogy ilyen helyi fájdalmakkal járó panaszok hátterében "csak a stressz" állna. Kérném szíves segítségüket, hogy mitévö legyek, sikerüljön kideríteni, hogy mi okozza a fájdalmaimat, ami lassan pokollá teszi az életemet. Sajnos nem igazán tudom, milyen orvoshoz forduljak segítségért. Mihamarabbi válaszukat elöre is köszönöm! Tisztelettel és üdvözlettel: Laura, egy elkeseredett 37 éves hölgy

WEBBeteg szakértő válasza gerincfájdalom témában

Kedves Laura! Reumatológiai rendelést lenne érdemes felkeresnie. A háti és deréktáji fájdalmak hátterében sok esetben csak tartási rendellenesség, illetve a fokozott megterhelés miatt az izmok fájdalma áll. Ugyanakkor lehet sérv, vagy gyulladásos eredetű eltérés, akár Bechterew kór bevezető tünete a pihenéskor jelentkező fájdalom. Így mindenképpen érdemes lenne utánajárni!

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Szamosi Szilvia, reumatológus
Megválaszolva: 2010. május 24.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Gerinc Mr vizsgálat
Tisztelt Doktornő! Évtizedek óta fáj a, derekam, ami egyre súlyosbodik. Gyakran becsípődik, van, hogy napokig fájdalomcsillapítókat szedve fekszem, mert...
Mit tegyek?
Egy éve megállapították, hogy egyik gerinccsigolyám 5 mm-t elcsúszott. Ebből következően, deréktáji fájdalmaim lettek, majd később isiász a jobb lábamban....
Állás, járás nehézség
Tisztelt Doktornő! 54 éves, ülő munkát végző, jelentős súlytöbblettel küzdő nő vagyok. Sok éve vannak izületi problémáim: főként térdfájdalom. Nagymamám,...
Reggeli, derékfájdalom
Kedves Dr. Nő, 23 Éves vagyok. Gyakori probléma nálam, hogy az alvást megnehezití számonra a, derékfájdalom. Gyakran arra ébredek, hogy rettenetesen fáj....
Hát- és mellkasfájdalom
Tisztelt Doktornő/úr! Lassan két hónapja tartó hát-, és mellkasfájdalmam van, ami főként a szegycsontomnál és körülötte jelentkezik. Főleg reggelente fáj,...
Nyak fájás
Tisztelt doktor nő! Egy hónapja kb. bekerültem a kórházba, mert a bal kezem zsibbadt, és olyan érzés volt a bal mellkasomban, mintha beszorult volna a...