Gyereknél enyhe szédülés
Tisztelt Doktor Úr/Nő! Kisebbik lányom problémájával szeretnék Önhöz fordulni. Lányom 10 éves lesz ápr-ban, kb. 1 hónapja mondta először, hogy időnként szédül. Ez nem állandó szédülés, csak pár másodpercre, vízszintesen bemozdulnak a látott dolgok, és elmúlik Aztán később megint. Azt is mondta, hogy ez kb. 2 éve tapasztalja, most negyedikes. Még mondtam is neki, hogy miért nem mondta ezt előbb. Szóval megemlítettük ezt múltkor, mikor valami vírusos betegsége volt, és dokinénihez vittem, erre ő nem mondott semmit, csukott szemmel kellett, karokat kinyújtva mennie valamennyit, de nem tapasztalt semmit. (egyensúlypróba) Szerintem azért, mert ez, mint írtam nem állandó szédülés. Lányomnak mondtam, hogy jegyezze fel pár hétig, mikor fordul elő, milyen helyzetben, evés mennyire befolyásolja. Fel is írta, mondjuk nem látok sok logikát a dologban, egy nap többször előfordul, pár óránként, és ülő illetve mozgásos, vagy álló helyzetben egyaránt. Egyik nap, mikor ismét mondta, itthon, később kb. fél óra múlva, mert akkor tudtam csak megmérni a vérnyomását, 93/65 volt az értéke, 96-os pulzussal. (mondjuk ekkor már nem volt meg az érzése) Nem tudom, ez normális-e ha igen, akkor mi okozhatja nála ezt a szédülést? Gondoltam, hogy kérek beutalót vérvételre, de nem tudom, érne-e valamit. Egyébként ezt leszámítva semmi problémája nincsen szépen nő, eszik, sokat mozog, vékony. Köszönöm válaszát egy anyuka
Dr. Kerekes Éva válasza szédülés témában
Kedves Anyuka! Ennek a panasznak több oka is lehet, általában jóindulatú. Lehet vírusos eredetű, vagy belső fül eredetű, van olyan kórkép, hogy benignus paroxysmalis posicionális vertigo (BPPV). Általában ki szokták vizsgáltatni (gyermekneurológusnál), de ilyen enyhe tünetek nem igényelnek kezelést. Ha a panasz nem fokozódik, nem muszáj erőltetni a kivizsgálást. Remélem, gyermeke továbbra is egészséges marad!
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.