Hangulatingadozás és memóriazavar
Üdvözlöm! Férjem 42 éves és március óta kb havonta furcsa rohamok törnek rá, már most 3. alkalommal. Először hangulat ingadozása volt, hol nevetett mindenen ok nélkül hol szomorú volt, nem ismer fel tárgyakat. A roham fél óra körül tartott és amilyen hirtelen jött úgy el is múlt. Második alkalommal társult hozzá furcsa szokatlan mozgás is. Két napja megint rohama volt, de most sokkal meglepőbb mozgásokat csinált, ugrált csavargatta a vállát, kitolta a mellkasát elvesztette az egyensúlyát és feszített lábbal próbált járni. Nyugtatót vett be (frontint), de nem hinném, hogy attól volt. Kommunikált rendesen csak meresztette a szemét és később emlékezett mindenre nem volt neki furcsa neki, amit csinált és azt mondta kényszert érzett a nevetésre és a fura mozgásokra is. Sírás rohamok is voltak. Nagy idegi megterhelés alatt van a munkája miatt és még sok más dolog miatt. Egyébként cukorbeteg úgy 3 éve, derült ki, dohányzik és sajnos elég sokszor iszik is. Régebben nagyon agresszív volt alkohol hatása alatt és sokszor nem is emlékezett rá, amit csinált. Ha ideges nagyon sűrűn pislog. Nem jut más eszembe, amit hozzá tudnék fűzni az állapotának ismertetésére. Nagyon aggódom miatta, szörnyű látni mit csinál a rohamok alatt. A napokban fog orvoshoz menni ezekkel a problémákkal.
WEBBeteg szakértő válasza kényszernevetés témában
Kedves Kérdező! A férje mindenképpen keresse fel a neurológiát, mert valószínűleg valamilyen kóros agyi folyamat okozza a tüneteit. Ez lehet agyi keringészavar, degeneratív kórkép és még sok más. A pontos diagnózis érdekében szükség van egy alapos kivizsgálásra, ami magába foglalja a fizikális vizsgálatot, labort, koponya MR-t és agyi keringésvizsgálatot. A szorongásoldók okozhatnak hasonló mozgászavart, vagy ronthatják a már meglévő tünetek hevességét, különösen ha a kórtörténetben alkoholfogyasztés és agresszió szerepel. Ennek ellenére nem gondolom, hogy a gyógyszer tehető felelőssé a tünetekért.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
![Általános szakértő](/images/site/nincskep.jpg)