Ideális súlygyarapodás

Tisztelt Doktornő/úr!

Hármasikreket váró kismama vagyok a 18. hétben. Egész eddigi életemet a súlyommal való küzdelem és ezzel összeföggésben a hobby szintű sportolás igen erőteljesen meghatározta. 162 cm-es magasságomhoz 62 kg tartozott, amikor félmaratonokat futottam, hegyet másztam, bicikliztem. Rengeteg helyen kerestem már ajánlásokat arra vonatkozóan, hogy mi lenne az ideális súlygyarapodás a számomra, de nem igazán találtam erre vonatkozó útmutatást.

Jelenlegi életmódom szerint szinte teljesen ágyhoz vagyok kötve, mivel az első trimeszterben egy 6 hétig vérző méhfali haematomam volt. Most a megengedett mozgás a napi egy-másfél óra séta, de a 24. héttől valószínüleg ismét vissza kell feküdnöm, és onnan ez már a szülésig nem is fog változni.

Jelenleg 4, 5 kg súlygyarapodásnál tartok, de félek egy kicsit, hogy azért ez csalóka, hiszen a sportolás elhagyásával az izmaim folyamatosan sorvadnak is vissza.

Szeretném kérni, hogy ha lehet, akkor írjon nekem egy hozzávetőleges ajánlást havi bontásban, hogy mi lenne az ideális súlygyarapodás, amihez tarthatnám magam.

Segítségét köszönöm!

Ágnes

WEBBeteg Szakértő válasza terhesség témában

Kedves Ágnes! Nem ikreket váró kismamák esetében az ideálisnak tartott súlygyarapodás a következő: kisebb súlyú kismamáknál 12, 5-18 kg, közepes súlyúaknál 11, 5-16 kg, nagyobb súlyúaknál 7-11, 5 kg, a következő ütemben: I. trimeszter: összesen kb. 1-2 kg, majd heti 0, 5 kg vagy kicsit kevesebb. Ez a súlynövekedés számos dologból jönn össze, és közel sem csak zsírraktár: magzat (kb. 3, 5 kg), méhlepény (kb. 0, 7 kg), magzatvíz (kb. 0, 8 kg), a méh tömegnövekedése (kb. 1 kg), az anyaemlőszövete (kb. 0, 8 kg), az anya vérmennyisége (kb. 1, 5 kg), folyadékok az anya szöveteiben normál esetben (kb. 1, 5 kg), és csak a többi zsír. Ikrek esetében ezek a számok ugyan nem duplázhatók automatikusan (ill. hármasikreknél nem háromszorozhatók), de az 1-nél több baba táplálása több energiabevitelt és végeredményben nagyobb súlynövekedést is jelent. Ha a kismama korábban nem volt túlsúlyos, 17-20 kg súlynövekedés ikerterhességben összességében a terhesség végéig mindenképpen belefér, heti 0, 75 kg súlynövekedéssel a terhesség 2. felében. Ikerterhességben különösen fontos tartalmas ételeket enni (nem üres szénhidrátot), napi több részre osztva (a nagy méh és babák éltal felnyomott gyomor egyszerre sokat nem bír), fokozott fehérjebevitellel. Fontos a nyomelemek, vitaminok pótlása terhesvitaminokkal (jód, vas, folsav, Ca, Mg). Sok sikert, kitartást, jó egészséget kívánok mindannyiuknak.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
 WEBBeteg Szakértő
WEBBeteg Szakértő Webbeteg
Megválaszolva: 2010. június 12.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Köldökzsinór trombózis
Tisztelt Doktorúr! Férjemmel babát vártunk, de a 37-ik hétben köldökzsinór Thrombosis szövődményében elhunyt a babánk, mielőtt a világra jöhetett volna. A...
Sikertelen beavatkozás?
Tisztelt Doktorúr! A következőkben szeretném véleményét kérni: 2023.04.05.-én, 7 hetesen végeztek nálam terhességmegszakítást, mert időközben kiderült több...
Nagy petezsák, nagy szikhólyag
Tisztelt Doktor Úr! 7 hetes várandós vagyok. Terhesség megállapításkor a vizsgálaton 6+0 hetes voltam. Mindent rendben találtak. Méretek a következők voltak:...
Várandósság _ionizáló sugárzással...
Tisztelt Doktor Úr! 38 hetes várandós vagyok, körülbelül két hete iszom málnalevél teát, melynek csomagolásán most vettem észre, hogy "ionizáló sugárzással...
Lelet kiértékelés
Tisztet Dr. Farkas Ágnes! Szeretném kiértékeltetni a leletünket, hogy kell-e aggódnunk? Jelenleg a párom a 27. hétben várandós és elküldött minket a genetikus...
Terhességgel kapcsolatban
Tisztelt Dr. Petróczki István! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy az utolsó menstruációm 2022.június 22-én volt, peteérésem teszt szerint július 9. a...