Endometriózis-e?

Tisztelt Dr. Csősz György! Kb. 2 év óta - az egyébként első napon jelentkező tipikus menstruációs görcs elmúltával, és kb. egyhetes nyugalmi állapot után- ciklikusan ismétlődik egy bizonyos másfajta fájdalom. Egészen más, mint a menstruációs fájás, ez egy tompa, nagyon erős, húzó jellegű érzés, ami csak bal oldalon, erősen a szeméremcsontba kisugározva jelentkezik. Kezdődhet a 4-5., de akár a 8. napon is, és néhány napig vagy egy hétig is tart, max. a ciklus közepéig. Gyakran napokig fájdalomcsillapítókat szedek, hogy legalább aludni tudjak. 3 éve meddőségi központban kezelnek (az összes inszemináción és már 4 lombikon is túlvagyok). Rendszeres hüvelyi ultrahanggal vizsgáltak, egyszer a probléma fennállásakor is, kifejezetten kértem egy aktuális vizsgálatot, de azt mondták, minden rendben. Egy másik alkalommal a hét végén rohantam az urológiai ügyeletre, mert annyira fájt- ugyanúgy-, hogy azt hittük, talán vesekövem van. A vese UH sem mutatott bajt. Végül már kétszer kerestem fel a háziorvost, aki nagy bölcsen elküldött nőgyógyászhoz – miután pontosan tudja, hogy rendszeresen járok-, és nem volt hajlandó hasi UH-ra küldeni, azt mondta, az hülyeség ebben az esetben. Olvastam az endometriózisról, mely okozhat akár meddőséget is, és ilyesmi fájdalommal jár, de azt inkább nenses előtti vagy közbeni fájdalomként diagnosztizálják. Az intézetben, ahová járok, a petevezeték-átfúvást megcsináltatták, de laparoszkópiát nem. Azzal intézték el kezdetektől fogva a hormonkezelése adott lassú reakciómat, hogy 38 éves vagyok, és ezért magas az FSH-m (úgyhogy tovább nem is vizsgáltak)., Ami persze igaz lehet, de közben kiderült egy genetikai betegségem is (magam jártam a végére annak is), ami állítólag emelhette az FSH-t –két interneten megkérdezett nőgyógyász és egy genetikus szerint-. Persze a hormonproblémák és az esetleges endometriózis nyilván nem függ össze, ,de egyszerűen nem tudom már, hogy mit tehetnék még én, aki lelkiismeretesen próbáltam utánajárni a dolgoknak. Szeretném a leírt fájdalommal, az esetleges teendőkkel kapcsolatos véleményét kérni, ill., hogy Ön szerint van-e értelme a Somatoinfrás vizsgálatot megcsináltatni. Kérdésem még, hogy a hipofízisben felhalmozódott vas okozhat-e Fsh-növekedést? Köszönettel és tisztelettel várom válaszát.

Dr. Csősz György válasza endometriózis témában

A panaszok a leírásából nem utal endometriosisra, hiszen az vérzési idő alatt kellene panaszokat okoznia. Az igen szokatlan panaszait én igy a leirásból következtetve, nem biztos, hogy nőgyógy eredetű. A somato infrás vizsgálathoz nem értek, nem tudok róla véleményt mondani. Esetleg még nézesse meg a gerincét nem lkehet - e gerinc eredetű a fájdalma. Neurológia vagy orthopedia. Egyéb ötletem nincs.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Dr. Csősz György
Dr. Csősz György nőgyógyász
Megválaszolva: 2010. június 29.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Endometriózis és sokízületi gyulladás...
Tisztelt Dr. Kiss György! Nálam mr vizsgálat alapján endometriózist álapítottak meg. Kérdezni szeretném, hogy az endometriózis okozhat-e sok izületi...
Mi lehet a baj?
Tisztelt Doktornő! Barátnőm nevében írok Önnek. 35 éves, semmilyen ismert betegsége, gyógyszerallergiája nincsen. Tavaly márciusban próbálkozott fogamzásgátló...
Citológia p3
Üdvözlöm! Elmentem nőgyógyászati vizsgálatra kettő hete, ahol citológiai vizsgálat készült. Abban állapodtunk meg a Doktor úrral, hogy telefonáljak majd,...
Endometriózis
Tisztelt Doktornő! 2017 novemberében volt egy méh eltávolításom petefészkekkel együtt. A szövettani eredményem endometriózist állapított meg és nem olyan régen...
Hormonok-gyermekvallalas
Kedves Doktorno! 38 eves vagyok, eddig meg nem probalkoztam teherbe esni. Iden, derult ki laparoszkopi es MRI utan, hogy endomedriozisom van: ket kb 3cm...
Endometriózis-állandó fájdalom
Üdvözlöm! Szeretnék segítséget kérni a betegségemmel kapcsolatosan. Sajnos állandó kismedencei fájdalmam van a csípőcsont mellett a jobb oldalon. Ez a fájdalom...