Mit tehetnék a teherbe esésként PCOS-sel?

Tisztelt Szakember! 21 éves nő vagyok, van egy 2 éves kislányom, és mostanában szerettük volna összehozni a második babánkat. Sokszoros kudarc után egy uh- alkalmával felfigyeltem arra, amit az orvosom mondott, bár nem úgy mondta, mintha nagy probléma lenne. Mot, hogy utánanéztem az adatoknak, amik a papíromon vannak, átlátom nagyjából a dolgot. Mindkét petefészkem tele van cisztával. Valószínűleg ez okozta azt is hogy ebben az évben még csak egyszer menstruáltam, azt is csak Norcolut hatása hozta meg. Az orvosom azt mondta, hogy egy évig próbálkozzunk, és ha nem jön össze a baba, akkor kaphatok gyógyszert. Nem örültem neki, de beletörődtem. Ahogy már az előbb említettem utána olvastam ezeknek a dolgoknak, és különböző fórumokon érdekes dolgokat olvastam. Többen írták, hogy a nőgyógyászuk nem fektetett nagy hangsúlyt erre a dologra, holott igen súlyos probléma alakulhat ki belőle. És ezek után olvastam, hogy endokrinológushoz érdemes elmeni. Tuajdonképpen azért bánt nagyon ez az egész dolog, mert azt is olvastam, hogy ilyenkor a megtermékenyülés megtörténhet, még a beágyazódás, és fejlődés is, de a nagy hormontöbblett miatt az embrió elmehet. És én így nem nagyon szeretnék próbálkozni, viszont babát azt mielőbb nagyon szeretnénk. Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Deli Tamás válasza PCOS témában

Kedves Gabriella! A pontos ultrahang lelet és a tünetek részletes ismeretének hiányában persze nem nyilatkozhatok felelősséggel, de az említett több kis ciszta a petefészekben, a hosszú vérzésmentes periódus és a sikertelen terhességi próbálkozások valóban utalhatnak PCOS-re.

Nőgyógyász endokrinológushoz vagy belgyógyász endokrinológushoz érdemes fordulni, az esetlegesen fennálló inzulinrezisztencia függvényében Metformin nevű gyógyszerrel lehet segíteni az állapot javulását és a teherbe esést, illetve a peteérés serkentésére Clostilbegyt is alkalmazható, de ezek eldöntése a hormon és vércukor vizsgálatok eredményétől függ. A terhességhz sok sikert kívánok.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 10.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Gyermektervezés PCOs-sel
Tisztelt Doktor Úr! 2021 november vége óta tervezünk gyermeket a párommal, azonban PCOs vagyok. Ezzel már előtte is tisztában voltam, és a leleteim azóta sem...
Elmaradó menstruáció és a rák
Régóta már kb. 5 éve marad er a menstruációm, úgy, hogy általában csak fél évente jön meg. Már régebb óta kivizsgáláson vagyok, de nem tudom, hogy vannak e...
PCOS, rendszertelen ciklus
Tisztelt Doktorúr! Ma van 7 napja, hogy menstruáció helyett, csak pecsételő vérzésem, barnázásom van. Azt meg kell említenem, hogy PCOS betegségem van, így...
PCO áll ténylegesen a háttérben, ez az...
Tisztelt Doktor Úr! Tegnap voltam egy nőgyógyásznál, gyermekvállalás miatt, előző ciklusban szépen megjött, mint szokott mindig...nov 14 én 30-31 napra, de...
Pco Ir kezelese gyogyszernelkul
Pco es Ir gyanuval kuldtek tovabbi hormon vizsgalatokra, az orvos azt irta a papiromra ha beigazolodik alacsony hormontartalmu fogamzasgatlot fog felirni. Nem...
Gyógyszerek
Tisztelt Doktor Úr! Nőgyógyász orvos megállapította nálam a PCO nevű betegséget. Először voltam ennél az orvosnál, de érdeklődni szeretnék, ha...