Skizoid személyiségzavar
Tisztelt Szakértő, Nekem van egy barátom, akivel párkapcsolatban is voltam, de szakított velem, mondván nem akar kapcsolatot. Úgy látjuk a családjával együtt, hogy éretlen egy kapcsolatra, 24 éves, és a családján kívül én állok hozzá a legközelebb. Elég sokat vitáztunk, amin igyekszem változtatni, mivel kaptam egy gondolatot, miszerint a barátom skizoid személyiségzavarban szenved. Ő nem megy vele orvoshoz, neki teljesen jó így, viszont a leírás teljesen illik rá. Annyi különbség van, hogy érzékeny a dicséretre és kritikára, illetve nagyon jó humora van. Meg persze én is közel tudtam hozzá kerülni, de ingatag a kapcsolatunk, akkor keres fel, ha neki jól esik (ez kb hetente-kéthetente 1x), de többek között a testvérével is nagyjából ennyit kommunikál, ha nem kevesebbet. Utolsó kapcsolatunkról tett kommunikáció során azt mondta maradjunk barátok, neki most más céljai vannak. Testvérével jobban belementek ebbe, négyszemközt. Neki azt mondta, hogy szeret engem, szeret velem beszélgetni, de a sok vita miatt nem tud kapcsolatot elképzelni. Illetve neki most a pénz az elsődleges, nem gondol családra. A kérdésem az lenne, hogy, hogyan kezelhetném ezt a betegséget? Szeretnék vele családot, szeretnék olyan közel kerülni hozzá, hogyha ő is családot szeretne én legyek a választottja. Tudom, hogy sokat kell tűrnöm mellette, de érdemesnek tartom mind magamat mind őt arra, hogy megpróbáljam megérteni, és megfelelően közeledni hozzá. Most nem keresem minden nap, kivárom, hogy ő keressen, illetve nem veszem fel a bunkó stílusát, így elkerülve a vitákat. Úgy gondolom, hogyha pozitív élményeket kap ezek után tőlem, akkor jó irányba indulhatnak el a dolgok. Ezen kívül érdekelne még, hogy egy ilyen személyiség közelébe, hogyan lehet hatékonyan kerülni? Egyszer már sikerült, de akkor megbántottam, de utána újra összejöttünk, és családot terveztünk. Majd egyre inkább támaszkodtam rá, és neki a munkája egyre sűrűbb lett, így szakítottunk. Úgy gondolom sok volt a felelősség. Köszönöm!
Kovács Piroska válasza skizofrénia témában
Kedvesem, Nem hinném, hogy az Ön dolga lenne párját diagnosztizálni! Az orvos ugyanis sok-sok dolgot mérlegelve állít fel egy hipotézis, amit azután igazol vagy elvet a különféle vizsgálati eredményekkel. Az mindenesetre, hogy párjára mutogat: "engem nem úgy szeret, ahogy nekem kell" - ugyanolyan éretlen, ego által vezérelt magatartás, mint, amit észrevesz és kritizál párjánál. 23 évesen nem hiszem, hogy azon kell "dolgozni", hogy tűrje a másik "bunkó" stílusát csak azért, mert azt képzeli, Ő az igazi! Inkább nyisson és találja meg az Önhöz közelebb álló, lelki szövetéhez közelítő társát. Addig is képezze magát: olvasson pl. Gary Chapmann könyveket a szeretet nyelvekről, induljon el az önismeret útján, amihez érdemes esetleg vezetőt is keresnie, hogy elkerülhesse a vakvágányokat. Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.