Lelkibeteg?
A házunkba albérletbe költözött egy 33 éves nő elmondása szerint a barátjával összevesztek és ezért költözött külön, de már az első nap a rendőrség jött hozzájuk ki mivel az utcán verekedtek én próbáltam szép szóval csitítani őket és kérdeztem a lányt mi a baja tulajdonképpen már akkor észrevette furcsa én részegnek gondoltam, de semmi esetre sem drogosnak esetleg még gyógyszert tudtam elképzelni, hogy szedett be és úgy ihatott mert ugyan értelmesen beszélt, de szét volt esve és a fiút meggyanúsította, hogy ellopta a kulcsát meg személyes dolgait és a verekedést is ő kezdeményezte. Egyik nap megkerestek azzal a házból, hogy ismerek e egy szőke stb.stb kinézetű nőt mondtam, hogy igen a költözésük napján én csitítgattam őket. Kiderült az ismerősöm kislányát minden átmenet nélkül hátulról elkapta fojtogatni kezdte és megütötte többször miközben azt kiabálta tudom, hogy te voltál. Rendőrségi feljelentést tettek persze, de felmentünk a nőhöz az adatait elkérni és felelősségre vonni egyáltalán miért bántotta a kislányt azt mondta ő nem emlékszik semmire látszott, hogy halálosan komolyan mondja és elnézést kért ha ez megtörtént remegett és könnyes volt a szeme önként a személyi igazolványával megadta az adatait és illedelmes volt szépen érthetően beszélt elnézést kért és látszott "megbánta", de fogalma sincs róla, hogy ez történt.Én kérdeztem, hogy mi van veled s miért volt itt nálad tegnap is megint a rendőrség azt mondta a volt barátja üldözi (egyébként ez sem egyértelmű) és már lehet ebbe "őrült"bele teganp ő hívta a rendőröket a fiú miatt. Azért irtam, hogy nem egyértelmű mert több cselekedete azt bizonyítja ő sem akar szabadulni valamiért a fiútól hisz egy sarokra költözött tőle és megkérte segítsen átköltözni aztán többször láttam a fiút beengedi aki a kutyáját is sétáltatja és mikor a költözéskori verekedésnél a fiú megsérült és elment a rendőrség, mentő akkor átölelte. A lényeg az, hogy nagyon sajnálom a lányt és félek nagy baja van (ezt nem érti meg senki, hogy miért sajnálom) félek, hogy magában vagy másban kárt tesz. Itt csak albérletben él a rendőrök szerintem nem fognak a lelkiállapotával foglalkozni...hogy lehet neki segítséget kérni vagy adni?
Dr. Bodnár Edina válasza pszichológia témában
Kedves Levélíró! A leírt viselkedés alapján súlyos pszichés zavarra lehet következtetni abban az esetben, ha valóban nem állt sem alkohol, sem drog befolyása alatt a lány. Egyes pszichiátriai betegségeknél, például a személyiségzavarnál, előfordul, hogy még csak nem is emlékeznek időszakokra. Leginkább az esik ki, amikor elfogadhatatlanul viselkednek. Ebben teljesen őszinte lehetett a lány a rendőrséggel szemben. A legtöbbet úgy tudna neki segíteni, ha vele beszélgetne erről el. Elképzelhető, hogy talán még önmagának sem ismerte be eddig, hogy komoly problémái lehetnek. Talán Önnek sem fogja, hiszen szégyellheti, vagy félhet a következményektől. Lehet, hogy rendszeres alkohol- vagy kábítószer fogyasztó, ha erről van szó, azzal is szakemberhez kellene fordulnia. Ha sikerül vele őszintén beszélgetnie a problémájáról, akkor mindenképpen javasolja neki, hogy forduljon pszichológushoz, pszichiáterhez. Érthető, hogy aggódik, félti, arra azonban mindenképpen figyeljen, hogy ne vonódjon bele túlságosan az életébe, mind a pszichés zavar, mind szerfüggőség esetén ugyanis kiszámíthatatlan viselkedéseket tudnak produkálni ezek az emberek, ha valami odabent? elborul? . Minden jót!
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.