Kinek van igaza? A párom és a gyermekeivel való kapcsolat

Tisztelt Doktornő/Úr!

54 éves nő vagyok. Súlyos depresszióval, szorongással 4 éve leszázalékoltak. Többször feküdtem kórházakban, a volt Tündérhegyi Pszichoterápiás Intézetben. Az állapotom nagyon változó, sajnos ehhez még nagyfokú túlérzékenység is társul. Nem igazán tudom élvezni az életet. Nagyon hamar elfáradok, délután mindig le kell egy kicsit feküdnöm, mert akkor már csak az alvás segít. Nehezen mozdulok ki a lakásból, pár nap múlva megyünk a párommal  nyaralni, de ennek sem tudok örülni. Kerülöm az emberek társaságát, ha ki kell mozdulnom a lakásból, előtte már remeg kezem-lábam.

Betegségem ellenére nagyon szerettem volna egy társat, akivel kölcsönösen egymásra találtunk. A betegségemet nem titkoltam el, elfogadott azzal együtt. Ő özvegy ember, 3 felnőtt gyermeke van. Két gyerek még itthon van (ikrek, fiú-lány - 20 évesek). Másfél éve lakom velük, az én gyermekeim maradtak a családi házban. Eleinte nagyon jó volt a kapcsolatunk, de már hónapok óta egyre rosszabb. Nem szólnak hozzám, nem beszélgetnek velem. A fiú egyáltalán nem szeret beszélgetni, de a húgával eddig nagyon jól megértettük egymást. Erről szóltam a páromnak, de elintézi azzal, hogy ők már ilyenek. Mivel itthon vagyok, minden házimunkát én végzek el. Mondtam a lányának, hogy nem kérek csak annyit, hogy vasárnap ebéd után tegyék rendbe a konyhát és mossanak fel a testvérével együtt. Két alkalommal meg is tették, utána el lett felejtve. Még egyszer szépen megkértem őket, hogy legalább annyira becsüljenek meg, hogy ezt a 20 percet rászánják az idejükből. Változás azóta sem történt. A párom azt mondja, hogy majd inkább ő segít, a gyerekeket hagyjuk békén. Most már oda jutottunk, hogy már semmire sem kérhetem meg a gyerekeit. Kérte a párom, hogy először neki szóljak, majd ő tolmácsolja feléjük a kérésemet. Ez nekem abszurdum, nem tudom elfogadni. Soha nem beszéltem velük csúnyán és szeretem is őket. Azt nem értem, ha ahhoz van jogom, hogy megfőzzek, kitakarítsak, s nekik nem kell csinálni semmit, akkor ahhoz miért nincs jogom, hogy megkérjem őket bizonyos dolgokra. A szobájukat néha én teszem rendbe, de már nem látom értelmét, hiszen már másnap a fehérneműk a parkettán landolnak, a ruhák szanaszét dobálva. Sokszor hoztam már ki olyan élelmiszert a szobájukból, hogy már majdnem elindult magától, annyira régen bent lehetett náluk.

Néha úgy érzem, hogy feladom, nem érzem már jól magam velük. Vágyódom a saját gyermekeim után, ahol nem kell alkalmazkodnom két  20 éves gyerekhez. A páromat viszont szeretem, nagyon jó hozzám. NIncs köztünk ezenkívül más probléma, nagyon rendes, megbízható ember.

Tudom, hogy az én problémám eltörpül sok ember gondja mellett, de ez nekem nagyon rossz.

Várom szíves válaszát.

Tisztelettel és üdvözlettel:

Mária

WEBBeteg szakértő válasza pszichológia témában

Kedves Mária! Valóban nehéz helyzet, amiben van, és egyáltalán nem lebecsülendő!, Amikor két ember egy régebbi kapcsolat után együtt kezd új életet, bizony számolniuk kell azzal a családi rendszerrel, amelyből, vagy amellyel a párjuk érkezik. Egy új férfit, vagy egy új nőt általában nehezen fogadnak a gyerekek. A kamaszokkal pedig általánosságban is nehéz, nemhogy akkor, amikor még csak vér szerinti kötelék sincsen. Bár az ikrek már 20 évesek, de a mai világban még talán ők is kamaszoknak számítanak. A kamaszok pedig nem szeretik azt csinálni, amit mondanak nekik, talán tiszteletből a saját, vér szerinti szüleiknek néha fejet hajtanak. Egy újonnan érkező családtaggal szemben pedig szinte ösztönösen lázadnak. Ne vegye magára, ez nem Önnek szól, ez a korukból fakad, még nem tartanak ott, hogy értékelni tudják az Ön fáradozásait. Az ikrek, bár még felnőttnek nem nevezhetőek, de már nem is gyerekek. Így nem kell utánuk rendet rakni, a szobájukért ők legyenek a felelősek, és ha? elindul? az élelmiszer a szobájukban, az legyen az ő bajuk. Ez nem az Ön gondja! Ön már felnevelte a saját gyerekeit, és most azért élnek abban a házban, mert közösen így döntöttek, ezért nem kell hálásnak éreznie magát. Valóban fontos, hogy mivel együtt élnek, az ikreknek is segíteniük kell, ha már egyszer gondoskodik róluk is. Ezt a problémát azonban a párjával kell megbeszélnie. Ha a párja úgy dönt, hogy ő majd megcsinálja a gyerekei helyett, ám legyen. A lényeg, hogy Ön annyit fáradozzon, amennyit igazságosnak tart. Ha a párja háromszor annyit hajlandó dolgozni, mint dolgozna normálisan a házimunkán, akkor az az ő döntése, ő vállalta a gyerekek helyett. Meglátja, előbb-utóbb a párja fogja felbosszantani magát azon, hogy az ikrek semmit sem csinálnak otthon. Minden jót kívánok!

Itt kérdezhet