Monitoros szemüveg

Első szemüvegemet általános iskolás koromban kaptam, akkor a bal 0 D-s, a jobb pedig -3 D-s volt. Most 33 éves vagyok és igazából csak annyi változott, hogy cilinderes értékre írták át (bal most is 0 D, a jobb -2 D és -1 D cilinder, ha jól tudom, akkor a maximális korrekció bal szememre -0, 5 D, jobbra pedig -4 D lenne).

Már több, mint tíz éve végzek számítógépes munkát és mostanában egyre inkább az alábbiakat tapasztalom:
a jelenlegi szemüvegem jó, de munkaidő után, délután, este, távolra nézve (tehát az utcán sétálva, és főleg autóvezetéskor)  esetleg elkelne egy kicsit erősebb szemüveg is (a bal 0-s helyett, a jobb alapvetően így jó).

Viszont munkaidőben (ami olykor nem 8 óra) úgy érzem, hogy az állandó monitoros munkához megerőltetően erős (a billentyűzet, olvasnivaló, monitor távolságban és ezek közti váltogatásban), persze főleg a jobb -3 D-s lencse.

, Amikor megemlítettem a problémát az egyik optikában, azt válaszolták: Szemüveggel tud olvasni? Igen? Akkor meg minek gyengébb? Az is igaz, hogy az öregszem-hez még kicsit korai a dolog, de nem hiszem, hogy erről van szó: nem kell messzebbre tennem az olvasnivalót, nem folynak össze a betűk, egész egyszerűen közelre túl erősnek érzem a szemüveget, ha tartósan kell közelre néznem.

A kérdésem az lenne, hogy megoldás lenne az, ha készíttetnék a jelenleginél gyengébb szemüveget a számítógépes, irodai munkára? (Persze egyfókuszút, a vezetéshez pedig maradna a mostani)
És mi lehet a jelenség oka? Az állandó monitoros munka? Vagy a két szemem közti túl nagy különbség?

Válaszait előre is köszönöm

WEBBeteg szakértő válasza szemüveg témában

Tisztelt kérdező! "Ha jól lát, akkor miért kellene gyengébb szemüveg" - nem egyértelműen jó álláspont (főleg a mínuszos lencsék esetén). Érdemes lenne kontroll szemészeti vizsgálat során egy távoli (vezetéshez ideális) és egy közelebbi, a monitor távolságához szükséges szemüveg erősséget meghatározni. Akár még a pupillát is jó lenne majd egy előzetes vizsgálat során megtágítani és a fénytörést lemérni. Fontos emellett meghatározni, a szemizmok erősségét - összenézetés, pontos pupilla távolság stb. A közeli munka során ugyanis ez is okozhat enyhe panaszokat. Emellett való igaz, hogy a két szem között sem lehet túl nagy dioptria különbség.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
WEBBeteg szakértő
Dr. Papp Júlia, szemész
Megválaszolva: 2010. június 01.

Kérdések és válaszok: A szem betegségei

Rosszabbodó látás 40 felett
Tisztelt Doktor Úr! 2022-ben vettem észre először, hogy a távoli feliratokat nem mindig tudom elolvasni, afféle "szellemkép" jelentkezik, a jobb szemem...
Nem megfelelő szemüveg?
Tisztelt Doktor Úr! 49 éves vagyok, kb. 5 éve írtak fel olvasószemüveget. 1-es lencsével kezdtük. Most másfeles olvasószemüvegem van, ami cilinderes, de,...
Multifokális szemüveg probléma
Tisztelt Doktor Úr! A második multifokális szemüvegemet kaptam meg, de nem érzem jónak. Ill tökéletesen látok közelre, távolra, de csak akkor, ha a...
Hajszál karc a szemüvegen?
Tisztelt Doktor Úr/Nő A tengapi nap folyamán véletlen megkarcoltam a szemüvegem, ami természetes fényben nem látszik, ha átvilágítok rajta vakuval...
Dioptria kérdés
Tisztelt Doktorúr! A kérdésem ugyan nem szemészeti problémából eredő, de mégis nagy segítség lenne a szakmai válasza. Egy szerep megformálásához szemüveget...
Karcos szemüveg
Tisztelt doktor úr! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy tegnap a macskám vegig karcolta a szemüvegem a körmeivel. Maga a karc ha felveszem a szemuveget úgy...