Rosszullét, fáradékonyság
Pár héttel ezelőtt furcsa rosszullétek kerítettek hatalmukba. Egyik nap hirtelen a mellkasomban bal oldalt furcsát éreztem, de nem fájdalmat. Ez több napon keresztül tapasztalható volt, enyhe nehézlégzéssel társítva. Valamikor a bal kar zsibbadásával, bizsergésével társult, amit főként a kisujjamban éreztem, de az egész karom olyan nehéznek tűnt. Belegondolva már máskor is volt ilyen, de csak rövid időre egy-egy nap, így nagyon fel se tűnt, most viszont nem akart elmúlni. Ezt még tetézte az is, hogy már egy kis lépcsőzéstől vagy kis emelkedőtől nagyon kifáradtam, ami ezelőtt nem volt jellemző. Elmentem a háziorvosomhoz, aki elküldött laborba, az eredmények azonban semmi különöst nem mutattak, megfeleltek az adott értékeknek. Ezután EKG-ra is elküldött, de az is negatív lett, viszont még most is néha előjön az említett érzés, és az, hogy hamar fáradok. Ezért én aggódom kicsit, de nem tudom mit tehetnék még, ha a háziorvos nem javasolt semmit, és az eredmények jók voltak. Nem tudom ez, mennyire befolyásolhatja még az említetteket, de emellett többször előfordul, hogy hirtelen nagy szomjúságot érzek, pedig a megszokott, mennyiségű folyadékot ugyanúgy elfogyasztom, mint máskor. A vérnyomásom systolés értéke pedig legtöbbször 100 Hgmm körül van, ami egyértelműen alacsony, és ezt érzékelem is például sokszor szédülök. Szeretnék tanácsot kérni, amennyiben lehetséges. Köszönettel: F. A.
Dr. Szanyi Andrea válasza szédülés témában
Kedves Kérdező! Az alacsony vérnyomás életkori vagy alkati sajátság, de amennyiben panaszt, például fáradékonyságot, szédelgést okoz, próbáljon több folyadékot fogyasztani az eddiginél, időnként fekete teát is. Az elvégzett vizsgálatok alapján panaszainak hátterében valószínűleg nem áll komolyabb megbetegedés, de feszültség, idegesség, általános fáradtság is hozzájárulhat. Vérszegénység is okozhatja fáradékonyságát, bár a leletek között nem említi, hogy kóros értéket mutatott volna.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.