Vesekő-képződés
Tisztelt Dr. Kocsis István! Édesanyámnak tavaly április végén szepszissel kezdődő vesekő-betegsége az év elején újra jelentkezett. Az utolsó műtét szeptemberben volt, novemberben 10-én voltunk kontrollon nem voltak kövei, csak némi homok. Az orvosa sem akarta már tovább kínozni több műtéttel a neuropathiás anyukámat. A stentek kivétele után folyton belázasodott. Kb. 2 hónap volt a leghosszabb idő, amíg bent volt. Igaz addig legalább nem lázasodás, csak a kellemetlen, kényelmetlen érzés. Most, január 8-án hajnalban ismét rosszul lett, ami étványtalansággal, émelygéssel jelentkezett. Újra volt szepszis sbo-ról urológiára került, másnap újra megműtötték, és feltették a stentet. A főorvos kb. fél évre tervezi, mert állítólag nagy a hajlama a kőképződésre, mivel nagyon szűk az urétere felül, valamint nem tud kellőképpen mozogni sem az ideggyulladása miatt. Fél évet mondott, és hogy azután cserélni kell mindig. Szeretném megkérdezni, hogy nincs módszer ennek tágítására, csak a stent, valamint állandó rettegésben kell lennünk még emellett is (a főorvos állítása), hogy újra ne legyen valamilyen probléma az újból kialakuló kövek miatt. Mitől és hogyan alakulhatott ki rövid 4 hónap alatt újra 3-4 (8-6 mm-es) kő. Mit tanácsol, mert sok folyadékot fogyaszt, MagneB6-ot szed, gyógyteákat iszik, bár ugrándozni sajnos nem tud a neuropathiája maitt. Szeretném, ha válaszolna, hogy lehet ezzel az állandó váratlan rohamokkal élni. A táplálkozásra is odafigyelünk. Nincs erre neki semmilyen lehetősége, hogy elhajtódjanak az újbóli kövek, s mitől alakul ki, ha odafigyelünk mindenre? Mielőbbi válaszát várva: Odri
Dr. Kocsis István válasza vesekő témában
Tisztelt Olvasók!, Mint előző levelére, erre is csak ugyanazt tudom válaszolni: édesanyja állapota Öntől végtelen odafigyelést, türelmet és lelki kiegyensúlyozottságot igényel. Emellett édesanyja állapotának elfogadását és az állapottal járó bizonytalanság és aggodalmak elviselését, ami nem kis feladat. Leveleiből kitűnik a kitartóan odaadó, szeretetteli törődés, amely segítségére lesz mindebben.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
![Dr. Kocsis István](/uploads/szakerto/szakerto_fenykep/szakerto_id/34.jpg)