Tisztelt Doktornő!
A problémám az, hogy kb. 3 hete kiütések jönnek ki rajtam, a testem szinte minden pontján. Naponta, sőt, van, hogy óránként jelenik meg egy-egy. Piros színű, van, hogy egészen kicsi, de van, hogy 1-2 cm átmérőjűvé alakul. Viszket, de nem mindig. Próbáltam rá fehér rázókeveréket, ami némileg hat, mert, amit lekenek vele, egy idő után halványodni kezd, de másik helyen kijön helyette újabb kiütés.Szinte látszik, hogy hol fog kijönni rajtam a következő. Van, amelyik csalánkiütéshez hasonló, de a legtöbb nem ilyen, amikor elmúlik, szinte nyoma sincs.Van, hogy össze-vissza látszanak, de van, amelyik sorozatban jön ki, egymást követve. Van kiskutyám, de ő teljesen parazita, élősködő-mentes.Erre mindig nagyon figyelünk, az ő érdekében is. A háziorvosom írt ki Cetirizint. De sajnos nem használ. 3 éve szedek fogamzásgátlót, eddig nem volt ezzel problémám. Gyógyszerérzékenységről nem tudok, eddig nem volt bajom semmitől, csakúgy, mint az ételektől sem, évek óta szinte ugyanazt eszem, sosem volt bajom semmitől. Nem dohányzom, és alkoholt sem iszom. A háziorvosom elküldött laborba, majd hétfőn megyek, reménykedik benne, hogy az kimutat valamit, amiről tudnánk következtetni. A kérdésem az lenne, hogy Doktornő szerint mi okozhatja ezeket a kiütéseket? Van-e olyan vizsgálat, ami érdemleges dolgot mutatna ki? Válaszát köszönöm!
Dr. Tóth Gyöngyi válasza kiütések témában
Tisztelt Kérdező! A csalánkiütés hátterében számos ok állhat (pl. gyógyszer, gyulladás, góc, étel stb.). Amennyiben 6 héten belül szűnnek a tünetek, nem végzünk nagyobb kivizsgálást, csak a tüneteket enyhítjük antihisztamin pl. Cetirizin gyógyszerrel. Nagyon sok esetben nem is tudjuk megtalálni a kiváltó okot, így egyenlőre az antihisztamin gyógyszer váltását javasolnám, tartósítószer- és színezékmentes diétát, esetleg góckutatást (fogászat, gégészet, nőgyógyászat).
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.