Kell e a tápszer?
Kislányom 7 és fél hónapos. 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kapott. A 6. hónap betöltése után lassan elkezdtük a hozzátáplálást. (Csak uzsonnára kapott gyümölcsöt.) Ekkor 3-4 hétig állt a súlya, és ezzel egy időben elkezdett csökkeni a tejem, mennyisége is. A háziorvosunk a tápszert javasolta kiegészítésként, de a kislányom semmilyen formában nem fogadta el (cumisüveg, pohár, kanál). Ekkor (szintén a háziorvos tanácsára) Gasztroenterológus segítségét kértük, hogy hátha tud ajánlani valami másfajta tápszert. (Amiket mi próbáltunk: Humana, Beba, Hipp és Milupa) Azt javasolta, amíg van legalább 500 ml tejem, addig ne erőltessük a tápszert, kezdjük el komolyabban a hozzátáplálást. Mi így is tettünk. Szerencsére kislányom szépen evett, a súlya is gyarapodott. Már lassan 4 hete csak a reggeli kizárólag anyatej. Tízórai, ebéd és vacsora után szoktam még megszoptatni. Egyre inkább érzem, hogy apad a tejem. Sokszor előfordul, hogy reggelire csak 110ml-t eszik. És a másik 3 étkezés után is csak 30-40 ml-t. A kérdésem az lenne, h szükség van e a tápszeres pótlásra? Ha igen, akkor milyen, mennyiségben és mennyi idős koráig adjam? És ezen kívül egy ennyi idős babának, mennyi folyadékra van szüksége? Válaszát előre is nagyon köszönöm! Tisztelettel
WEBBeteg Szakértő válasza csecsemőtáplálás témában
Kedves Kérdező! Nem kell tápszerrel etetni a babát ha szépen gyarapodik, semmi szükség nincsen rá. A folyadék szükségletet a baba súlya alapján számoljuk ki: 100ml/testtömeg kilogramm, azaz pl. egy 10 kg-os babánál ez 1000 ml azaz 1 liter. Persze ennyit a babák általában nem isznak meg, de jó ha törekedünk rá. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.