Táplálási nehezítettség a kisfiamnál
A fiam 3 hetes kora óta nagyon nehezen (hőmérőzésre) kakil, sűrű a széklete, hasfájós emiatt. A dolog előzményének gondolom, hogy tápszeres, csak kevés anyatejem van, Humana Start HA-t eszik (a tápszer útmutató szerint elkészítve), ezzel eddig szépen gyarapodott. A kórházban antibiotikumot kapott a szülés után. elször adtam neki Normaflore-t és Infacolt, aztán a helyzet nehezebb lett, kezdtük a kísérletezést. A gyermekkórházban 3 hetesen kivizsgálták és azt írták, hogy semmi baja nincs (szervi), táplálási nehezítettséget írtak a zárójelentésére. A csecsemőgondozó, akit megkérdeztünk, baracklevet javasolt széklethigításra, a védőnő először Laevolac hashajtót, aztán szőlőlét, az egyik gyermekorvos rendszeres hőmérőzést, a másik ugyanezt megtiltotta. Tegnap tápszert próbáltunk váltani, a receptre felírt Milupa Komfort 1-et viszont a pici a grízes állaga miatt először undorral ette, aztán szabályosan sokkot kapott tőle. Édeskömény teát kap és cukrozott kamilla teát is étkezés után szintén védőnői javaslatra. Van esetleg javaslatuk a helyzet javítására? csak hőmérőzéssel tud a pici kakilni és ezt nagyon szívesen mellőzném. Válaszukat várva üdvözlettel:
Dr. Balogh Andrea válasza csecsemőtáplálás témában
Tisztelt Kérdező! Az Alumina nevű homeopátias szert javaslom a babának 5 CH hígításban napi 1x5 golyócskával próbálja meg kevés vízben feloldva adja neki oda. Tisztelettel: Dr. Balogh Andrea gyermekorvos
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.