Akaratos gyermek

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Három éves kisfiamat 4 hónapos korában fogadtuk örökbe. Családunkba gond nélkül beilleszkedett, életkorának megfelelő testi és szellemi fejlettsége. Van egy 2 éves kisöccse, a normális mértékű féltékenységen túl kapcsolatuk jó. 6 hete kezdte az óvodát, zökkenőmentesen. Nyitott, érdeklődő, energiával teli, aranyos kisfiú. Csecsemőkorától kezdve mindig sok figyelmet és törődést követelt magának. Játékaira hamar ráunt, inkább arra vágyott, hogy társaságban legyen, illetve a társaság középpontjában legyen. A tiltásokat -bár érti- nem mindig tartja be. Hiába kap büntetést, az adott pillanatban látszólag bánja a tettét, de fél óra múlva ugyanazt megteszi. Jellemzően régóta fennálló probléma például, hogy üvölt, csak úgy, szórakozásból. Vagy fél éve próbáljuk megértetni és elfogadtatni vele, hogy a gyerekszobába menjen be, és ott kiabálhat kedvére, de nem foglakozik sem a tiltással, sem a büntetéssel. A tiltások figyelmen kívül hagyása mellett a másik problémánk, ami már kezd megijeszteni engem és a férjemet, az a kényszeres (vagy annak tűnó) viselkedése. Minden nap számtalanszor előfordul, hogy a fejébe vesz valamit, és kitartóan hisztizik, hogy az úgy legyen. Pl. a szalámi ne lógjon le a kenyér szélén. A kék sámli legyen a szekrény mellett, ne a zöld. A fehér bögréből adjak az öccsének tejet, ne a barnából. Én öntsek innivalót a poharába, ne az apukája. És hasonló, pitiáner apróságok. Szerintem ezek a hisztik arra valók, hogy megpróbálja ránk kényszeríteni az akaratát, és kvázi átvegye az irányítást a családban., De olyan kitartóan és beleéléssel csinálja, hogy néha már aggódom érte, nincs-e a háttérben valamilyen pszichiátriai rendellenesség. (Ezeknek a hisztiknek egyébként nem szoktunk engedni. A rosszalkodásért kapott büntetés abból áll, hogy 5-15 percre elküldjük a gyerekszobába. Néha kapott már a fenekére is, de annak se volt semmi hatása.) Normálisnak tekinthető az ő korában az ilyen, számunkra értelmetlen hiszti, az akaratosság? Mit tehetünk azért, hogy ne próbálja folyton ránk kényszeríteni az akaratát? Bevallom, nagyon fárasztó vele az élet, folyamatosan kérni, magyarázni, tiltani ugyanazt 1000-szer, aztán tapasztalni, hogy mit sem érek el.

Ujpál Zsófia válasza gyereknevelés témában

Kedves Anyuka! A kényszeres cselekvések, kényszeres viselkedés mögött mindig egy általános bizonytalanság húzódik meg, ez lehet a kisfiánál is. Bár meg vagyok róla győződve, hogy az örökbefogadása pillanatától kezdve nagy szeretettel veszik körül, de ne feledje, az élete első négy hónapja, és csakúgy, a kismama hasában eltöltött 8-9 hónap nagyon meghatározó. Az ebben az időszakban őt érő kellemetlen ingerek (a kismama feszült lelkiállapota, a születéstől fogva négy hónapig a megfelelő testi és lelki szükségleteinek kielégítése) alááshatták a kisfiú biztonságérzetét, és ez megjelenhet kényszeres viselkedésben, fokozott figyelem iránti igényben. A korai sérülések megfelelő családi környezetben korrigálódhatnak, a lelki hiányok feltöltődhetnek, így nem kell megijedni. Csupán azt érdemes ilyenkor szem előtt tartani, hogy ő más, mint az öccse, ő eleve hátránnyal indult, és nem szándékos rossz akarás az ő részéről, amikor érthetetlenül ragaszkodik bizonyos dolgokhoz. Ez kell az ő lelki egyensúlyához. Fogadják el őt annak, amilyen, adják meg neki azt a biztonságot és szeretet, törődést, amit eddig is. Legyenek világosak a keretek számára (hol lehet üvölteni, hol nem, és ha nem ott üvölt, akkor annak következetes következményei vannak), és hagyják meg neki a lelki stabilitásához szükséges pitiáner apróságokat, ha az az Önök részéről nem ütközik nehézségekbe. Ennél több nem is kell ahhoz, hogy egészségesen fejlődhessen a személyisége. Amennyiben mégis nehézségeik adódnának, vagy a viselkedési problémák fokozódnának, akkor érdemes gyermekpszichológushoz fordulniuk. Minden jót kívánok!

Itt kérdezhet