Serdülőkori problémák
Tisztelt Újpál Zsófia! Nagyon köszönöm válaszát, sokat segített, én is hasonló dolgokra gyanakodtam. Valóban a fiamat sokszor megbántották, és meg is alázták egészen első osztályos kora óta, az iskolában, mivel nem tipikusan fiús a viselkedése. A családunk vegetáriánus, én 16 éve, a gyerekek pedig születésük óta, valamint buddhista vagyok, és egészen más szempontok alapján nevelem őket, mint ahogy az mások számára megszokott. Ráadásul 10 éve egyedül nevelem őket, az apukájuk nem is látogatja a gyerekeket, és ez főleg a nagyobbik fiamat, komolyan megviselte, bár sosem beszélt róla. Mindkét fiam örökölte a művészet iránti hajlamomat, és valóban igazi "széplelkek". Nem káromkodnak, nem viselkednek csúnyán, és alapvetően nagyon jó gyerekek. Ez a kisebbik fiam osztályában nem jelentett gondot, sőt, példaképpé vált, de a nagyobbik sajnos kifogta az olyan típusú osztálytársakat, akik nem tolerálják a másképp gondolkodást. Mivel ezalatt a néhány év alatt elég csendes és zárkózott gyerek lett, nem is igazán tud visszavágni az őt ért sértésekre. Mindenképpen szeretném elvinni szakemberhez, mert én is úgy látom, hogy az önbecsülésével komoly gondok vannak, ez az írásképén is látszik, de nem tudom hová vigyem, és kihez. (Kazincbarcikán élünk.) Ebben szeretném a segítségét kérni. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Vincze Andrea Victória.
Ujpál Zsófia válasza gyereknevelés témában
Kedves Andrea! Az alábbi hölgyet találtam Önöknek, ő Miskolcon dolgozik, az alábbi oldalon találják az elérhetőségeit: ő nem megfelelő, vagy nem találnak mindannyiuknak megfelelő időpontot, úgy keresünk még mást! Üdvözlettel.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.