Alvászavar
Tisztelt Doktor Nő! A kérdésem a következő: A kisfiam születése óta nagyon keveset alszik! Az első hónapokban se éjjel se nappal nem aludt, erre mindenki azt mondta, hogy ezt túl kell élni még most alkalmazkodik a pocakon kívüli világhoz! Ahogy nőtt eljutottunk oda, hogy este 10 óra körül elaludt, de sokszor felkelt szopizni és napközben nem aludt maximum 10-20 perceket! Most már ott tartunk, hogy napközben 2x alszik és akár 2- 3 órát is képes aludni, (bár nem mindig hagyom) és este 8 órakor fürdünk, szopizik és csak 11 óra körül alszik el, de óránként félóránként kel fel, üvöltve és nagyon nehéz meg vigasztalni, viszont napközben mozdulatlanul, édesdeden alszik! Ma éjszaka fél 1-től hajnal 4-ig játszott, nem volt hajlandó aludni! Valamit rosszul csinálunk? Nem szeret sötétben lenni így ég az éjjeli lámpa! Próbáltuk azt is, hogy nappal csak 1x és keveset aludjon, de éjjel akármilyen fáradt akkor is felkel! Milyen lehetőségek vannak ennek javítására? Nagyon várjuk válaszát és előre is köszönjük!
Dr. Veress Dóra válasza éjszakai ébredések témában
Kedves Anyuka! A babamagazinokban mindig álomgyerekeket mutatnak be, de a valóságban vannak az Önéhez hasonló gyerekek is. (Az enyém is ilyen volt.) Ebben a korban 3 ok miatt ébrednek fel éjszaka a kicsik: fogzás, mozgásfejlődés és szeparációs szorongás. A fogzás most kezdődik, a fog tényleges kibújása előtt hetekkel-hónapokkal megindul a szövetek átrendeződése és ez kellemetlen a babának. Megpróbálhatnak neki egy kis homeopátiás készítményt vagy fájdalomcsillapítót adni, hátha jobban alszik tőle. A szeparációs szorongás miatt a baba állandóan felkel éjszaka és ellenőrzi, hogy anya ott van-e vele, mert tudja, hogy nélküle életképtelen lenne. A mozgásfejlődés nem csak nappal, de éjszaka is zajlik, a baba álmában is gyakorolja a mászás, forgás elemeit, és emiatt is nyugtalanul aludhat. Javaslom, hogy próbáljanak leszokni az éjszakai világításról, hadd szokja meg a kicsi, hogy van nappal és van éjszaka. Átmenetileg beköltözhet a szobájába, hogy mindig kéznél legyen, ha megébred a kicsi. Ilyenkor néhány kedves szóval, simogatással meg lehet nyugtatni és mindenki alhat tovább. Jó hír, hogy el fog múlni a jelenlegi állapot, csak türelmesen várni kell. Kb. 2-3 éves korára beáll a normális alvási ciklus és megszűnnek ezek az állandó ébredések. Ha szeretné megvizsgáltatni gyermekét, hogy biztos minden rendben van-e, akkor a háziovos tud tanácsot adni, hogy a gyermekneurológia mikor fogadja Önöket.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.