Autizmus a babánál vagy az, depresszió az anyánál

Dinya úr, Véletlenszerűen találtam magára, mert kapaszkodom ahol tudom, kérem csak akkor válaszoljon, ha tényleg segíteni tud, mert eléggé meg van a lelkem terhelve és nem szeretnék olyan emberekkel a problémámról beszélni akik nem akarnak, vagy nem tudnak igazából segíteni rajtam. A kisfiam aki 6 hónapos, abbahagyta a sírás kommunikációját velünk. Magam alatt vagyok, mert tudom h nagyot hibáztam s nem tudom, hogyan helyrehozni, terhességi, depresszióban szenvedek és valószinüleg ez is hozzásegített ahhoz h nem tudtam józan ésszel gondolkodni korábban, párszor nappal és éjjel is sírni hagytuk a babát, aminek az lett a következménye, h kicsim nem kommunikál. Segítsen nekem, hogyan tanítsam meg újra a sírás kommunikációjára. Ebbe fogok beleroppani, ,hogy nem bízik már bennünk. A szoptatást is egyik napról a másikra hagytam abba, megvontam tőle mindent, amihez kötődött, a testi közelséget velem...terhességem is nagyon stresszes volt, s sokszor magamban azt gondoltam, hogy hiba volt, persze ezen érzéseket biztos ő is érezte, annyira bánom...és annyira érzem, hogy magányos...úgy tudom ebben a korban a szeparációs szorongás is elkezdődik...én úgy látom, ő annyira önállóvá vált és magába fordult, hogy ezt sem fogja észlelni, hogy személyisége anyától különböző...szerintem azt érzi, hogy ezen a világon neki egyedül kell megboldogulnia mindennel, mint ahogy ezt én is éreztem magamon nagyon sokszor az életben. Annyi hibát elkövettem, s bárcsak visszatudnám forgatni az időt...hogy megtanítsam, hogy igenis lehet bízni emberekben és főleg a szülőkben. sokszor mondogattam magamban, hogy nem akarom ugyanazon hibákat elkövetni, mint a szüleim, de úgy tűnik, nem esett messze az alma a fától.. Kisfiamon azt veszem észre, hogy nem keresi az emberek társaságát, úgy érzem magába zárkózott, nem szeret kézben lenni, összeszorítja ajkait ha kézben van (ez pedig a szomorúság jele a babáknál) egy elejtett játék során nem sír, hogy segítsek, egyedül játszik ha kell órákon át. Kihez forduljak?

Dr. Veress Dóra válasza szülés utáni depresszió témában

Kedves Asszonyom! Lehet, hogy a, depresszió tüneteként, lehet, hogy csak annak következményeként, de Önben borzasztóan erős bűntudat munkál. Annyira erős ez az érzés, hogy mindent ezen a szemüvegen keresztül lát, és nem tud elszakadni attól a gondolattól, hogy Ön és a betegsége tehető felelőssé a baba viselkedéséért. A legjobb az lenne, ha visszamenne az orvosához és megbeszélné vele, hogy minek tudható be ez az állapot. Ha a, depresszió erősödött, akkor változtatni kell a gyógyszerelésen, és egy pszichológust is fel kellene keresni, mert ez a folyamatos önmarcangolás és gyötrődés sokkal ártalmasabb, mint, amit eddig tett. A fél éves babák már sokkal kevesebbet sírnak, mint korábban, hiszen elkezdenek érdeklődni a külvilág iránt. Képesek már forogni, próbálkoznak a kúszással, el tudják érni a tárgyakat, amikre szükségük van. A sírást felváltja a babanyelv, a gagyogás. Baj akkor lenne, ha még mindig sírással próbálná az önök értésére adni, hogy mit is akar. Még nyugodtan szoptathatta volna a kicsit, de ha elválasztotta az sem baj. Vannak anyák, akiknek elapad a teje, és ők sem tudják szoptatni már a gyermeküket, de ettől a baba még nem lesz lelki sérült! Ha a kicsi kiegyensúlyozott, nem sír állandóan, akkor nincs semmi baja! A szeretetet és a törődést nem a szoptatás jelenti egy csecsemő számára, hanem az, ha gondoskodnak róla, játszanak vele, mondókáznak neki, szükség esetén ölbe veszik, vígasztalják, stb. Ön még nem maradt le semmiről, és ártani sem ártott a gyermekének! A szeparációs szorongás azért alakul ki, mert a kicsi elkezdi észlelni, hogy ő és anya egymástól függetlenek. Elindul felfedezni a világot, de ráébred arra, hogy az milyen nagy és megijed az új távlatoktól, ezért elkezdi keresni az édesanyját. Ha Ön reagál a jelzéseire, megnyugtatja, akkor vidáman folytatja az ismerkedést az ismeretlennel. A csecsemők még a jelenben élnek, nem értik a jövő fogalmát és nem is vonnak le messzemenő következtetéseket a majdani életükre vonatkozóan. Nekik csak annyi fontos, hogy a pillanatnyi igényeik ki legyenek elégítve: kapjanak enni, tisztába legyenek téve, eleget aludjanak és foglalkozzanak velük, amikor azt igénylik. A magányosságát és azt, hogy egyedül kell majd megküzdenie az élet nehézségeivel, csak Ön látja bele a dolgokba a bűntudata miatt, de ezek nem a gyermekének a gondolatai. Ne marcangolja magát feleslegesen, inkább töltse ezt az időt a gyermekével!

Itt kérdezhet