IBD szteroid nélkül
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Egy hónappal ezelőtt IBD-t diagnosztizáltak nálam colonoscopiát követően. Az eredmény a transversum 20cm-es szakaszán említi c.ulcerosa remissziós képét, a többi terület ép. A biopszia szövettani eredménye ezt megerősíti, Crohn-betegségre emlékezető jeleket említ (intenzív lymphoid reakció), melynek további ismérvei nincsenek a bioptátumban., Ami számomra egy picit rémisztő az az"igen minimális enyhe dysplasia". A kérdésem az, hogy "érdemes-e " aggódnom, amiatt, hogy ez később feltétlenül rosszindulatú elváltozást vezet, illetve, mennyire teszek kárt azzal, hogy a fél évre javasolt Budenofalk helyett önszántamból először életmód változtatással próbálkozom? Tüneteim 3 éve nagyon enyhék, és kicsit fiatalnak érzem magam, hosszútávú tervekkel a "dysplasia" szóhoz. Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!
Dr. Plósz János válasza Crohn témában
A minimális, enyhe dysplasi semmikép nem jelent egyet a biztos tumorkialakulással. Egy tartósabb gyulladásos sejtújdonképződés már eredményezhet ilyen dysplasiát, mely a gyulladás megszűnte után nem észlelhető. Ha panaszmentes, véleményem szerint nem tesz kárt a gyógyszer elhagyásával, javaslom a pre- és probiotikumok kúraszerű használatát (pl. Progastro825).
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.