1 db fogamzásgátló elhagyása

Tisztelt Doktor Úr/Nő! Azzal kéréssel fordulok Önhöz, mert meg szeretném magamat nyugtatni, hogy nincs semmi baj. Csütörtökön elfelejtettem bevenni a fogamzásgátlómat a 22. tabletta lett volt a 28 szemesből. (a fogamzásgátlóm neve: Qlaira) Tegnap, vagyis pénteken vettem észre, hogy nem vettem be. Előtte együtt voltam a párommal, és megszakítás nélkül voltunk együtt, mert mind a ketten úgy tudtuk, hogy beszedtem., de mint kiderült mégsem. Tegnap (pénteken) pótoltam a csütörtökit, és ma szombaton reggel meg a péntekit. Nem egyből, de közösülés után 1-2 órával csináltam magamon egy intim zuhanyt, és ha az nem lett volna elég egy kis ecettel is kimostam magam. Azt szeretném megtudni, hogy teherbe eshetek-e? Fogamzásgátlót már szeptember óta szedek folyamatosan. semmi kihagyás nélkül, csak most történt a baleset. És ha baj van, akkor mi a teendő? esemény utáni tablettát mindenképp be kell e vennem? Válaszát előre is köszönöm. Letti

Dr. Pétervári László válasza fogamzásgátló témában

Ha elfelejtette bevenni a Qlaira tablettát Inaktív tabletták: Ha kihagyott egy fehér tablettát (két tabletta a levél végén), nem kell utólag bevennie, mert ezek nem tartalmaznak hatóanyagot. Mindenképpen fontos, hogy kidobja a kimaradt tablettá (ka) t, hogy ne növekedjen azoknak a napoknak a száma, amikor hatóanyag mentes tablettákat vesz be, mert ez fokozza a terhesség kockázatát. A következő tablettát a megszokott időpontban vegye be. Aktív tabletták: Ha egy tablettát hagyott ki, attól függően, hogy ez a ciklus melyik napján történt, kiegészítő fogamzásgátló módszer alkalmazása szükséges lehet, például. valamilyen barrier fogamzásgátló módszer, mint az óvszer. A tablettákat ekkor az alábbi szabályok szerint szedje. A részleteket lásd a "kihagyott tabletták táblázatban" is. - Ha 12 óránál rövidebb időt késlekedett a tabletta bevételével, a terhesség elleni védelem nem csökkent. Vegye be a tablettát, amint az eszébe jut, majd folytassa a következő tabletták szedését a megszokott időben. - Ha 12 óránál több időt késlekedett a tabletta bevételével, a terhesség elleni védelem csökkenhet. Attól függően, hogy a tabletta a ciklus melyik napján maradt ki, alkalmazzon kiegészítő fogamzásgátló módszert, pl. barrier fogamzásgátló módszert, mint az óvszer. A részleteket lásd a "kihagyott tabletták" táblázatban is. - Egynél több tablettáról feledkezett el a jelen levélből Keress fel orvosát. Egy napon kettőnél több aktív tablettát ne vegyen be. Ha elfelejtette elkezdeni az újabb levél szedését, vagy ha a levél 3-9. napján hagyott ki tablettát, fennáll a lehetősége, hogy Ön már terhes (feltéve, ha az elfelejtett tabletta előtti hét napban nemi életet élt). Ebben az esetben forduljon orvosához. Minél több tablettát hagyott ki (főleg ha a 3-24. napi tabletták közül), ill. minél közelebb vannak a kifelejtett tabletták az inaktív tabletták időszakához, annál nagyobb a kockázata a terhesség elleni védelem gyengülésének. A részleteket lásd a "kihagyott tabletták táblázatban" is. Ha elfelejtette bevenni bármelyik aktív tablettát a levélből, és a vérzés nem jelentkezik a levél végén, előfordulhat, hogy Ön terhes. A következő levél megkezdése előtt fel kell keresnie kezelőorvosát. Gyermekeken és serdülőkön történő alkalmazás Nincsenek hozzáférhető adatok 18 évnél fiatalabb serdülők esetében. Mi a teendő hányás vagy súlyos hasmenés esetén? Ha az aktív tabletta bevétele után 3-4 órán belül hány, vagy ha súlyos hasmenése van, fennáll a kockázata annak, hogy a tabletta hatóanyaga nem szívódik fel teljes mértékben a szervezetében. Ez a helyzet majdnem olyan eredménnyel jár, mintha elfelejtett volna bevenni egy tablettát. Hányás vagy hasmenés után vegye be a következő tablettát, amilyen hamar lehetséges. Lehetőség szerint ezt a szokott tabletta bevétel idejéhez képest 12 órán belül vegye be. Ha ez nem lehetséges, vagy több, mint 12 óra telt el, kövesse a "Ha elfelejtette bevenni a Qlaira tablettát" pont utasításait. Ha nem akar a szokásos tablettaszedési rendjén változtatni, a megfelelő tablettát egy másik levélből kell bevenni. Ha idő előtt abbahagyja a Qlaira tabletta szedését Bármikor abbahagyhatja a Qlaira szedését. Ha nem kíván teherbe esni, kérje ki kezelőorvosa tanácsát egyéb megbízható születésszabályozási módszerekről. Ha teherbe szeretne esni, hagyja abba a Qlaira szedését, és várjon meg egy menstruációs ciklust, mielőtt a teherbeeséssel próbálkozna. Így könnyebben ki tudja számítani a szülés várható dátumát. Ha a készítmény szedésével kapcsolatban bármilyen egyéb kérdése van, forduljon kezelőorvosához vagy gyógyszerészéhez.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2012. június 11.

Kérdések és válaszok: Fogamzásgátlás

Fogamzasgatlo es gyogyszer
Kedves Doktor Ur! Bedugult nagyon a fulem es audispray juniort hasznaltam es hasznaltam az audispray felnott valtozatat is de nem talaltam leirast az...
Fogamzagatló dienille colitis ulcerosa
Kedves Dr! A dienille fogamzásgátló tabletta leírásában szerepel, hogy kockázatot jelent a szedése, amennyiben colitis ulcerosaban szenvedek. Ebben szeretném...
Fogamzásgátló-szedés
Tisztelt Dr. Úr! Roxanelle fogamzásgátlót szedek. Anno szerdai napon kezdtem el szedni a tablettákat és azóta a menstruáció mindig pontosan szombati napra...
Étrend kiegészítők és fogamzásgátló
Üdvözlöm! Több éve Milligest fogamzásgátlót szedek, és egészségmegőrzés céljából L-glutamin, aminosavat (napi 5g, puffadással küzdök valamint edzek) és...
Fogamzásgátlás használata
Tisztelt Doktor Úr! 3 éve szedem ugyanazon fogamzásgátló gyógyszert (Mirabella 75 mikrogramm/20 mikrogramm) és ez idő alatt semmilyen problémám nem akadt. A...
Nuvaring használata több, mint 4 hétig
Tisztelt Doktornö! Az lenne a kérdésem, hogy Nuvaringet használok évek óta, semmi godom nem szokott lenni. Azonba most elfelejtettem eltávolítani időben, ls...