Emlőproblémák vizsgálati módszereiről
Kedves DrNő/DrÚr!
34 éves nő vagyok. Tavaly melleim feszülése miatt emlőultra hangra küldtek, ahol egy 4mmcisztát találtak a bal mellemben. Ez három hónap múlva már nem volt ott. Akkor azt javasolták, hogy évente ismételjük meg a vizsgálatot. Azonban, ez év januárjában újra jelentkezett ez feszülés, csak erősebben. Sajnos a mentsruáció után sem múlt el, így a februári menstruáció után elmentem a háziorvosomhoz, aki azt mondta, kevés az ultrahang, mammográfia kell. Ma elmentem mammográfiára, amit végül nem végeztek el, mert a kérdések után felmerült ismeretlen terhesség lehetősége. Ehhez tudni kell azt, hogy vasárnap kellett volna megjönnie, a melleim nagyon feszítenek, és fájnak.Érzem, mintha...de egyenlőre nem jött meg. Tanulmányoztam a mammográfiáról írtakat, és láttam, hogy azt terhesség esetén nem végezhetik el. Így a biztonság kedvéért, ma és tegnap is csináltam egy tesztet, mindkettő negatív lett. Persze ez még nem jelent semmit. A tesztek az első elmaradt mens. utáni napokra jelezték a terhesség kimutatását. Minden esetre a mammográfiát így nem végezték el, negatv teszt mellett sem. Mellette megcsinálták az ultrahangot. Igen alaposan megvizsgáltak, és negatív lett. Semmilyen kóros nem látható. Ez megnyugató, de a háziorvosom azt mondta, ha bebizonyosodik, hogy nem vagyok terhes visszaküld, mert szerinte a kettő együtt a biztos, bár ez egyenlőre megnyugtató információ. Kérdésem ezzel kapcsolatos. Tavaly fel sem merült a mammográfia annak ellenére, hogy találtak eltérést. Most nem találtak, és azt mondták így nem kell mennem mammográfiára. De a háziorvosom szerint, menjek el.
Mennyire megnyugtató az ultrahang eredménye? A mammográfiát ha kell persze megcsináltatom, csak ijesztő, hogy úgy tűnik nincs semmi, és megsem csökken a feszülés.Ha nem vagyok terhes, nincs eltérés, mi lehet még oka? A mammográfia megadja erre a választ? A háziorvosom úgy fogalmazott"az dönti el merre tovább" Egyébként ha terhes béke van, ha nem terhes vizsgálódunk tovább."Rendben, de merre?
Köszönöm válaszát. B.
WEBBeteg Szakértő válasza emlőfájdalom témában
Kedves Hölgyem! A mammográfiát igazán 35 éves kor alatt javasolt elvégezni, korábban az emlő UH a mérvadó. Mivel Ön határeset, így mindkettőt jó, ha elvégzik. Egy-két hét múlva visszamehet a mammográfiára. Az életkornak az emlőállomány jellege miatt van jelentősége, ezért van ilyen "határ". A másik, hogy emlőfájdalmat hormonális ingadozás, gyógyszerszedés (pl. fogamzásgátlók), persze terhesség, de pl. magas prolaktinszint is okozhat. Néha minden jellegzetes ok nélkül jelenkezik a féjdalmas emlő. Tehát ne izguljon, türelemmel várja meg, hogy biztos legyen, vajon terhes-e vagy sem, és meglátják, hogy szükséges-e, és ha igen, akkor milyen vizsgálat. A lényeg, hogy ne izguljon.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.