Térdfájás
16 éves, aktív kerékpárversenyző vagyok. 1 hónappal ezelöt edzés után másnap ugy keltem fel, hogy alig tudtam mozgatni a bal lábamat és borzasztoat recseget és a térdem felet ha az izmot megnyomon erősen fáj. Majd párn napig fájdogál majd ismét elmulik, de ha edzek azután 30 perc mulva ujra fáj így nem is tudok aktívan edzeni. Voltam az ortopédián a térdben elváltozást nem találtak és porcerősítöt adtak, de a panaszok nem javultak. Mit tudok tenni, hogy ismét tudjak edzeni?
Válaszát előre is köszönöm.
Dr. Bodnár Edina válasza térdfájás témában
Vizsgálat nélkül nehéz pontos választ adni. Elmondása alapján nem biztos, hogy a térdében kell keresni a problémát. Ha a porcerősítőt szedi, az nem baj, sőt aktív sportolóknál kifejezetten előnyös is. Én úgy gondolom, hogy az izmokban lehet a gond. Itt több probléma is felléphet, Az enyhe megerőltetéstől, a húzódáson át a kis foku részleges izomrost szakadásig bármi előfordulhat, de az is lehet, hogy az izom anyagcseréje borult fel egy kicsit, amit egy egyszerü kis megfázás is előidézhet. Azt javaslom, hogy szedjen egy kis kalcumot, magnéziumot, B-vitaminokat, kenje egy kis sportkrémmel az izmait, és ússzon. Ha néhány nap alatt nincs javulás, akkor egy laborvizsgálatot és egy ultrahang vizsgálatot javasolnék a pontos ok kiderítésére.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
![Dr. Bodnár Edina](/uploads/szakerto/szakerto_fenykep/szakerto_id/18.jpg)